Tudomány

Élet van a Holdon – igaz, mi juttattuk oda

Január 2-án Kína űrtörténelmet írt, amikor sikerült leszállniuk a Csange-4 robottal a Hold túlsó oldalán. A misszió azonban nem csak a példátlan landolás miatt érdekes.

A robot nem sokkal azután, hogy leszállt az égitesten, el is kezdte gyűjteni az értékes adatokat. A Csange-4 első, űrtörténelmi felvételei múlt héten érkeztek meg.

Megérkeztek az első képek a hold túlsó oldaláról
Ilyen felvételeket még nem látott az emberiség.

A szerkezethez tartozó apró, 0.8 literes dobozban egy mesterséges ökoszisztéma található, amelyben burgonya- és virágmagvakat, illetve selyemhernyó-petéket tárolnak – írja a Fox News. A tárolóban emellett vizet, termőföldet és tápanyagokat is elhelyeztek, hogy segítsék a fennmaradását. A kísérleti kerttel a kutatók azt szeretnék felmérni, hogy miként lehet mezőgazdasági tevékenységet folytatni az űrben.

A növényeket azért rakták a dobozba, hogy oxigént biztosítsanak a hernyóknak, a rovarok pedig anyagcseréjük révén állítják majd elő a növényeknek nélkülözhetetlen szén-dioxidot és tápanyagokat.

A magok légzését és a fotoszintézist szeretnének tanulmányozni a Holdon

– nyilatkozta Csie Gengcsin, a projekt vezető mérnöke. A fotoszintézishez szükséges napfényt egy csövön keresztül juttatják a tárolóba, a növények és a hernyók fejlődését pedig kamerák segítségével követik nyomon.

A kutatók azért döntöttek a burgonya mellett, mert a jövő űrmissziói során ez a növény alapvető élelmiszerré válhat. Az ökoszisztémában megtalálható virágra, az Arabidopsis thalianára pedig azért esett a választás, mert gyorsan fejlődik, és könnyű megfigyelni a növekedését.

Arabidopsis thalianát már korábban is termesztettek az űrben, többek közt a Nemzetközi Űrállomáson is, az azonban egyelőre kérdéses, hogy a virág képes lesz-e életben maradni a Hold túlsó oldalán.

Kiemelt fotó: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik