Tech

Furcsa módszerrel védenék meg az űrhajósokat a halálos portól

Sokáig csak a hosszú távú űrutazás egyértelmű problémáira figyeltünk, most viszont kiderült, hogy a holdi por például kifejezetten mérgező az űrhajósok számára, és valószínűleg ez lesz a helyzet a marsi felszín esetében is. A Boeing kutatói most egy olyan öntisztító űrruhán dolgoznak, ami megakadályozza, hogy az asztronautáknak be kelljen lélegezniük az ártalmas porszemcséket.

A Holdon landoló Apollo-missziók számára meglepően nagy problémát okozott a porállagú regolit létezése: a holdi szemcsék bejutottak az űrhajóba, megültek az űrruha és az eszközök illesztéseinél – írják a Boeing kutatói az Acta Astronautica tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban. Az Apollo-asztronauták még akkor is belélegezték a holdi port, amikor már az elvileg steril landerben voltak, és levették magukról az űrruhát. Nem véletlen, hogy a NASA az egyik legnagyobb kihívásként kezeli a jelenséget, és komolyan kutatja, hogyan lehet kiküszöbölni a problémát.

Egy friss kutatás még inkább ráerősített arra, hogy tényleg kezdenünk kell valamit a por jelenlétével: a holdi apró törmelék ugyanis kifejezetten veszélyes az emberekre nézve. A New York-i Stony Brook Egyetem kutatása szerint például az emberi sejtekkel reakcióba lépve úgynevezett hidroxilgyököket alkot, amelyek agresszív szabadgyökök, és korábban kapcsolatba hozták őket különböző légzőszervi betegségek, így például a tüdőrák kialakulásával is.

A por ráadásul gyulladást okoz, ami ugyanígy a tüdődaganatok kialakulásának esélyét növeli meg.

Nem ússzuk meg viszont ennyivel: a kutatásból az is kiderült, hogy a holdi por a DNS-t is megrongálhatja, ami előbb-utóbb ugyanúgy rákos megbetegedésekhez vezethet. Korábbi kutatásokhoz letesztelték, hogy ilyen pornak tettek ki egérből származó agysejteket és emberi tüdőből kinyert sejteket, mindegyik majdnem 90 százaléka elpusztult a kísérlet hatására.

Mérgezi a Holdon szálló por az űrhajósokat
Daganatos megbetegedéseket is okozhat.

Ezért kifejezetten fontos a Boeing kutatóinak munkája: a mérnökök olyan űrruha kifejlesztésén dolgoznak, ami öntisztító, és már alapjáraton taszítja a port, ezzel megelőzi, hogy az lerakódjon a ruha ráncain, és bekerüljön az űrhajóba, ahol az asztronauták belélegezhetik.

A marsi por egyébként nem olyan durva szemcséjű, mint a holdi, hiszen a Marson van némi időjárás, míg kísérőnkön ez nem jellemző. De még így is komoly problémát okozhat egy expedíció során a vörös bolygón, ráadásul itt olyan porviharok is vannak, amik veszélyesen megkárosíthatják akár az űrruhákat is, ha nincs rá speciális technológiánk. A kutatócsoport szerint a legnagyobb kihívás az, hogy a jelenleg gyakorlatban lévő,

portaszító technológiák kemény, egyenes felületen működnek csak, vagyis egy űrruhára újabb megoldásokat kellett kitalálni.

A Boeing szakemberei kifejlesztették a SPacesuit űrruhát, ami rugalmas szénnanocsöves szálakból áll, amelyeket egy elektromos mező táplál. Ez az elektromos mező teszi lehetővé, hogy a ruha úgynevezett elektroforézis segítségével taszítsa a porrészecskéket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik