A bolygók jó részének van holdja, de vajon a holdaknak is lehet saját holdjuk? Ezt a kérdést vizsgálta meg elméleti szinten a washingtoni Carnegie Intézet kutatója, Juna Kollmeier, és Sean Raymond a Bordeaux-i Egyetemről, és kiderítették, hogy a dolognak elméletben nincs akadálya, de nagyon ritka lehet a jelenség, hiszen rengeteg mindennek kell együttállnia ahhoz, hogy a második hold ne inkább a bolygó körül keringjen.
A feltételezett égitesteket egyébként holdholdnak (moonmoon), szubholdnak, vagy akár hoooldnak (moooon) nevezhetik majd, attól függően, hogy mit fogad el a Nemzetközi Asztronómiai Unió.
Kollmeier és Raymond azokat a Goldilocks kondíciókat próbálta megtalálni, amelyek lehetővé tehetik, hogy egy ilyen kísérő megmaradjon egy hold körül, ne zúzza szét a bolygó vonzása, vagy ne kezdjen el a hold helyett a bolygó körül keringeni. Kiderítették, hogy a nagyobb holdaknak van esélyük ilyen kísérőt bevonzani (amelyek legalább 1000 kilométer sugarúak), és széles a keringési pályájuk.
A rá ható erők megsemmisítenék az ennél kisebb holdholdakat, és az is szükséges, hogy a gazdahold viszonylag messze keringjen a bolygójától, különben a bolygó gravitációja befoghatja a szubholdat, és akkor már a gazdaholddal együtt keringene, és nem körülötte.
A Naprendszerből elméletileg képes lenne holdhold fenntartására a mi holdunk, a Szaturnusz Titánja és Iapetusa, esetleg a Jupiter Callistója. Egy frissen felfedezett hold, amely a Kepler-1625b exobolygó körül kering, szintén lehet holdhold-lelőhely, hiszen pont ideálisak a körülményei hozzá.
Annak ellenére, hogy elméletben kifejezetten lehetséges ilyen holdholdak létezése, egyelőre nem találtunk egyet sem, és a szakértők szerint nincs is nagy esély arra, hogy egyszer kiszúrunk majd egy szubholdas rendszert.
Ehhez pedig azért elég nagy szerencse kell.
Ennek ellenére elméletben létezhetnek holdholdak, így a kutatók most arra várnak, hogy a Nemzetközi Asztronómiai Unió bejegyezze, hogyan is hívjuk ezeket a feltételezett objektumokat pontosan.
