Tudomány

A jó koleszterinből is megárt a sok

A túl sok "jó" HDL-koleszterin növeli a szívinfarktus és a halálozás kockázatát - derült ki abból a kutatásból, amelynek eredményeit Andrea Podczeck-Schweighofer, az Osztrák Kardiológiai Társaság elnöke ismertette vasárnap az Európai Kardiológus Kongresszuson Münchenben.

Azoknál, akiknél 60 milligramm per deciliter a HDL-koleszterin mennyisége, csaknem 50 százalékkal nagyobb annak kockázata, hogy szív- és érrendszeri betegségben halnak meg vagy szívrohamot kapnak, mint azoknál a, akiknél 41 és 60 milligramm per deciliter közötti ez az érték.

A tanulmány az Emory Egyetem Cardiovascular Biobankjában lévő vérmintákon és adatokon alapul, a kutatók a HDL-koleszterin értékei és az infarktus, illetve halálozás kockázata közötti összefüggést vizsgálták 5965, átlagosan 63 éves ember esetében, akik közül a legtöbben már elszenvedtek egy szívinfarktust.

“A HDL-t gyakran jelölik “jó koleszterinként”, mert a HDL-molekulák támogatják a koleszterin elszállítását az érfalakról, ezzel csökkentik az artériák elzáródásának és az érelmeszesedésnek a kockázatát” – mondta el Podczeck-Schweighofer.

A tanulmány eredményei egyrészt azért érdekesek, mert megerősítik a korábbi adatokat, amelyek szerint

a nagyon magas HDL-koleszterinértékeknek valójában semmilyen védő hatásuk nincsen.

Másrészt a tanulmány, ellentétben a legtöbb korábbi rendelkezésre álló adattal, elsősorban már szívbetegségen átesett pácienseket vett alapul – emelte ki a kutató.

Ugyanakkor további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy részleteiben is megismerjék a mechanizmust. “Egy azonban biztos. A HDL-koleszterin “jó” koleszterinként való emlegetése nem érvényes mindenkire” – mondta Podczeck-Schweighofer.

Nyitókép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik