Tudomány

Veszélyben a fuvarosok, informatikusok, vállalkozók szíve

Viszont ha ezt most egy erdész olvassa, megnyugodhat, nála a legkisebb az esély szívproblémák kialakulására.

A nemrég publikált kutatásban a szív hét tulajdonságát vizsgálta az amerikai Járványkezelési- és Megelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention). A 21 országra kiterjedő felmérésben résztvevő nagyjából 66 ezer személy 22 különböző munkával foglalkozott. A kutatók a következő hét tulajdonság alapján ítéltek valakit egészségesnek: nem dohányos, fizikailag aktív, normális a vérnyomása és a vércukra, ideális a tömege, normális a koleszterinszintje és egészségesen táplálkozik. Azok az emberek, akik hét vagy hat pontnak felelnek meg, jóval kisebb valószínűséggel halnak meg valamilyen szívbetegségben.

Az adatok alapján a munkavállalók 3,5 százaléka felelt meg mind a hét kritériumnak. Azt is megállapították, hogy 9,2 százalék kettő vagy kevesebb elvárásnak felel csak meg. A közösségi- és szociális munkát ellátók körében az arány még rosszabb, ott 14,3 százalék ért el rossz eredményeket.

Íme, kik a legegészségesebbek:

  • mezőgazdasággal foglalkozók
  • erdészek
  • halászok
  • művészek
  • tervezők
  • szórakoztatóiparban dolgozók
  • sportolók
  • a médiában elhelyezkedők

A szakértők az egyes értékeket is megvizsgálták. Ez alapján a legalacsonyabb fizikai aktivitása, a legrosszabb vérnyomása és testtömegindexe a szállítóknak van. A koleszterinszintben a az utolsók a matematikával és informatikával foglalkozók végeztek az utolsó helyen, a legtöbb dohányos a szolgáltatásban dolgozók, míg a nem ideális vércukorszint a legnagyobb problémát az egyéni vállalkozóknál jelentette. A legrosszabb diétája viszont az egyébként egészséges halászoknál, mezőgazdászoknál és erdészeknél mutatták ki.

A kutatók kijelentették, hogy bár az egyes szakmák ugyan jelenthetnek extra rizikófaktorokat a munkavállalók számára, ám a rossz mutatók megfelelő életmód változtatással javíthatók. Éppen ezért a legfenyegetettebb területen dolgozóknak kiemelten fontos lehet az odafigyelés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik