Több finn tudományos intézet közös kutatása szerint a klímaváltozás miatt 2100-ra szinte teljesen felolvadnak a periglaciális zónák, vagyis az állandóan fagyott talajjal, úgynevezett permafroszttal rendelkező területek: a jövőbeli szén-dioxid-kibocsátás legoptimistább becsléseit tekintve ezen területek kiterjedése 2050-re 72 százalékkal csökken, 2100-ra pedig szinte teljesen eltűnnek.
A változás a szakértők szerint független a globális felmelegedés csökkentését célzó intézkedésektől, mert a korábbi évtizedek melegedése hatol le a mélybe. A jövőben várható egy átbillenési pont, amely nyomán alapvető változások következnek be a talaj állapotában és a légköri visszacsatolásokban.
A szárazföldek 20 százaléka alapvető változásban van
Ez így első hallásra nem tűnik túl ijesztőnek, ám a részleteket megismerve már
A permafroszt tehát az örökké fagyott talajt jelenti, definíció szerint azokat a területeket, amelyek talajában legalább két évig fennmarad a jég.
Ide érthetjük a keleti part kivételével egész Kanadát, a Sziklás-hegységet, a Skandináv-félsziget északi részét, gyakorlatilag teljes Szibériát és a Himaláját.
A klímaváltozás hatására napjainkig világszinten körülbelül kétmillió négyzetkilométernyi permafroszt olvadt fel, és a folyamatnak természetesen nincs vége
– mondja a 24.hu-nak Mika János éghajlatkutató, az Eszterházy Károly Egyetem professzora. A klímamodellek az évszázad végére 1-5 Celsius-fokos felmelegedéssel számolnak két szélsőértékként, ami viszont az északi területeken több is lehet.
A permafroszt és klímaváltozás kapcsolatát a modellszámítások nem tudják pontosan leírni, mert a közvetlen megfigyelések csak rövid időre nyúlnak vissza. Épp ezért nem lehet tényként kezelni a finnek eredményeit periglaciális zónák ennyire gyökeres és teljes átalakulásáról.
A professzor szerint:
2100-ig a permafroszt kisebb hányada, mondjuk úgy még körülbelül 10 millió négyzetkilométer olvadhat fel, teljes eltűnéséhez sokkal több időre van szükség.
Öngerjesztő folyamattá válik
Az igazán rossz hír viszont, hogy hiába csökkentenénk akár holnap nullára az üvegházgázok kibocsátását, a felmelegedés és ezzel együtt az olvadás a korábbi évek hatásaként még nagyon sokáig eltart. A hatalmas területű, fagyott felszín eltűnése három okból jelent komoly problémát:
- Még teljes olvadás sem kell hozzá, néhány fokkal nulla fok alatt is csökken a házak tartószilárdsága, az épületek egész egyszerűen megsüllyednek és megroppannak.
- Számos, adott körülményekre specializálódott állat- és növényfaj pusztulhat ki.
- A fagyott talajban a hajdani óceán maradványaként jelentős mennyiségű metán-hidrát esett csapdába, ami az olvadással a levegővel érintkezve metánná alakul és a légkörbe jut.
magyarán már jóval kisebb mennyiségben is komoly problémát képes okozni. A mezőgazdaság révén az emberiség kibocsátásának ez csak néhány százalékát jelenti, ám a fagyott metán kiszabadulása iskolapéldája annak, ahogy az éghajlatváltozás szabályozása egy idő után kicsúszhat a kezünkből és öngerjesztő folyamattá válik.
Sajnos, bolygónk számos folyamata nem Gaiaként (Földanyaként) viselkedik, azaz nem óv minket a kezdődő változások mérséklésével, hanem azok erősítésével ellenünk fordul
– fogalmaz Mika János.
Előnye nincs
A laikus fejében megfordul, hogy 30 millió négyzetkilométernyi szárazföld szabadulása a jég fogságából, azért pozitívumokat is hordozhat. A professzor viszont cáfol.
Ha a periglaciális zónák évi középhőmérséklete a mostani -5 fokról mondjuk -3 fokra melegszik, azzal ugyan a permafroszt elolvad, vagyis az említett fajpusztulás és a metán légkörbe jutása bekövetkezik. Ám ez a környezet még mindig nem lesz megfelelő az élet burjánzásához, a néha fagyott, néha lucskos, vizes tőzeglápokon értékes mezőgazdasági tevékenység még nem lehetséges.
(Kiemelt kép: Notimex/Alejandra Rodríguez)
