A későbbi Szent Gellértnek, “Pannónia első szentjének” eszébe nem volt a Magyar Királyságban letelepedni. Szülei régóta várták a gyermekáldást, mikor 980-ban végre megszületett kisfiuk, Giorgio Sagredo. Szülei féltve óvták, de a gyermek ötévesen komoly betegségbe “lázas hevületbe” esett, a doktorok tehetetlenek voltak. Édesapja és édesanyja ekkor a San Giorgio Maggiore szigeten lévő bencés kolostorba vitték azzal, ha a barátok imái megmentik, a szerzetesek közé adják.
Megmentették, Giorgio maradt a kolostorban, ahol hamar kitűnt éles eszével, tanulmányaival megelőzte kortársait. 15 éves volt, amikor apja szentföldi zarándoklatra indult, de partraszállás után egy arab támadásban életét vesztette.
Vihar sodorta hozzánk
Hamarosan édesanyja is elhunyt, az ifjú szerzetes lemondott dús örökségéről, és csak Istennek, az imádságnak és a tanulásnak szentelte életét. Akarata ellenére választották meg a kolostor perjeljévé, majd apátjává, lelke viszont a Szentföldre húzta zarándoklatra, térítésre. Három éve vezette a kolostort, amikor 1015-ben lemondott tisztségéről és hajóra szállt.
Egy vihar aztán már az elején eltérítette, hetekig rostokolt az adriai Szent András-sziget bencés rendházában. Itt ismerkedett meg Razina pannonhalmi apáttal, aki mindenáron próbálta őt Szent István udvarába csábítani. Végül e szavakkal győzte meg:
Fogadd hát az én tervemet, hogy téríthesd a hitetlen szíveket és megmenthesd az ördögöktől megszállott lelkeket a szent apostolok példáját követve. Erre az idõ szerint a magyar népnek van leginkább szüksége. Sehol a világon nem találsz a jelenben alkalmasabb helyet, hogy lelkeket nyerj meg az Úr számára. Én pedig kész vagyok kedvességednek mindenben segítségére lenni.
– olvashatjuk Szent Gellért legendájában.
Megvédte István örökségét
Még ekkor sem tervezett hosszabb időt eltölteni nálunk, kitérőnek tekintette a magyarországi utat a Szentföld előtt. A királlyal Fehérvárott találkozott Nagyboldogasszony ünnepén, Gellért aznapi prédikációjának hatására István felkérte, legyen fia nevelője.
Szolgálata leteltével a mai Bakonybélre vonult vissza, hogy a számára mindig is kedves életet élje: remeteségben, imádságban, írással foglalatoskodva. Néhány év múlva azonban, Ajtony 1028-as legyőzése után a király ismét szólította: a csanádi egyházmegye szervezésével bízta meg. Püspökként Gellért esperességre osztotta a területet, templomokat építtetett, személyesen térítette a népet. Igét hirdetett, számos csodát vitt végbe,miközben befejezte élete fő művét, a Delibaratiót.
István halála után viszont szembekerült a hatalommal. Orseolo Pétert idegenpártoló politikájáért kritizálta, Aba Sámuel pedig azzal vívta ki a szentéletű ember haragját, hogy Csanádon 50 főurat meggyilkoltatott.
Megjósolta halálát
Orseolo Péter második uralkodása idején elkeseredett harcot vívott a magyar egyház önállóságáért, ennek érdekében indult 1046-ban, a Vata-féle pogánylázadás idején Vazul fiainak fogadására. Több főpappal együtt Fehérvárról igyekezett Budára, majd át a Dunán. Diósdon megéjszakázva másnap reggel Gellért misét tartott, majd könnyekre fakadva így szólt:
Testvéreim és püspöktársaim, s ti hívők, akik itt vagytok, tudjátok meg, hogy mi a mai napon a mi Urunk Jézus Krisztushoz jutunk a vértanúság koronájával az örök boldogságba.
Elmondta, álmában Jézust látta Szűz Mária ölében ülve, őket hívta áldozni saját kezéből, egyedül Benéta püspöktől vonta vissza a szentséget, tehát ő túléli a napot. A jelen lévők megbánták egymásnak bűneiket, közösen imádkoztak, majd elindultak a dunai rév felé.
Brutális módon gyilkolták meg
Gellért alacsony termetű, idős ember volt, sokat sanyargatta magát, nehéz kétkezi munkát végzett vezeklésképp, sokat járni nem tudott, kordén vitette magát. A pesti révnél Vata és öt cinkosa vetette rá magát a fegyvertelen püspökökre és társaikra, kövekkel dobálták őket. Gellért szüntelen a kereszt jelét vetette rájuk, majd a földre térdelve felkiáltott:
Uram, Jézus Krisztus, ne ródd fel nekik bűnül, mert nem tudják, mit tesznek.
A pogányok ettől még inkább megdühödtek:
… neki támadtak, és kocsiját felfordították a Duna partjára. Ott leráncigálták kocsijáról, taligára rakták és Kelenföld hegyéről letaszították. Mivel pedig még mindig lihegett, mellét dárdával átütötték; ezután egy sziklához vonszolták, és agyvelejét szétloccsantották. […] A Duna ugyan mindig meg-megáradt, arról a kőről azonban, amelyen Szent Gellért fejét összetörték, hét évig nem tudta a vért lemosni, míg végül a papok a véres követ elvitték.
Benéta püspök valóban túlélte, András hercegnek sikerült megmentenie az életét, ám a legenda szerint azon annyi keresztényt mészároltak le, hogy számukat csak egyedül Isten kegyelme tudja. Gellért teste a folyó partján feküdt másnapig, amikor is nagy sírással, gyásszal eltemették a pesti Boldogságos Szűz templomában ugyanabban a ruhában, amelyben a vértanúságot elszenvedte.
Ahány beteg csak a testét érintette vagy vérét a földről felszedte, mindenféle betegségből tüstént kigyógyult.
Gellért csanádi püspököt I. László királyunk uralkodása idején, 1083. július 26-án avatták szentté.
