A maradványok még 1974 novemberében az etiópiai Afar-medencében kerültek elő. A felfedezők, Donald Johanson és tanítványa, Tom Gray már akkor megkezdték a vitát arról, hogy a 3,2 millió éves Australopithecus afarensis vajon egész életét a földön töltötte, vagy időnként fára is mászott?
A megkövesedett csontok új elemzése azt az elképzelést támasztja alá, mely szerint Lucy valóban sok időt tölthetett a magasban. A kutatók úgy gondolják, amiatt, hogy Lucy talpai a két lábon járásra fejlődtek ki, a mászás során az élőlénynek elsősorban felsőteste erejére kellett támaszkodnia – ezért jött létre a jellegzetes felépítés.
John Kappelman, a Texasi Egyetem paleoantropológusa szerint a korai emberfélék igen különlegesek lehettek, hiszen életüket vegyesen élték a felszínen és a lombok közt. A legújabb vizsgálat alapján Lucy halálát éppen ez az életmód okozta: feltehetőleg egy fáról esett le, ahová a ragadozók elleni védelem miatt mászott fel.
Christopher Ruff, a John Hopkins Egyetem funkcionális anatómia és evolúciós szakembere valamint a tanulmány vezető szerzője szerint a kutatás azért jöhetett létre, mert Lucy maradványai meglehetősen épen megmaradtak. Az, hogy egyazon lelet alsó- és felső végtagjának csontjait is elemezni lehessen, igen ritkaságnak számít.
A kutatócsoport először 2008-ban vizsgálta meg a maradványokat, amikor Lucy az Egyesült Államokban volt egy vándorkiállításon. Akkor nagy felbontású komputertomográfiai (UTCT) elemzés alá vetették, létrehozva a lelet 35 ezer szeletből álló digitális archívumát. A vizsgálatban azért nem egyszerű CT-t használtak, mert Lucy csontjai erősen megkövesedtek, így olyan eszközre volt szükség, amely képes a belső szerkezetet is feltérképezni.
Az azóta eltelt időt a szakemberek arra használták, hogy analizálják az archívumot, és megpróbálják rekonstruálni, miként is használhatta az Australopithecus afarensis testét az élete során. A legújabb tanulmány középpontjában Lucy jobb és bal felkarcsontja, valamint bal combcsontja állt.
Az, hogy megállapítsák az élőlény életmódját azért nehéz, mert a hosszú végtagok egyszerre utalhatnak famászásra, vagy egy lombok közt lakó ős evolúciós nyomaira. Az új kutatás azonban kifejezetten az emberféle viselkedésére összpontosított. Ruff csapata azt vizsgálta, hogy az egyes csontok felépítése elősegítette, vagy éppen gátolta a hajlítást. Az elemzés végül annyira részletes lett, hogy a szakértők még arra is tudtak következtetni, hogy Lucy valószínűleg jobbkezes volt.
Az élőlényről készült felvételeket a kutatók mai emberek és csimpánzok CT-leleteivel is összehasonlították. Mivel az emberek két lábon járnak, a majmok viszont – amennyiben épp nem a fákon időznek – mind a négy végtagjukat használják sétálás közben, a két faj elemzése sokat segített a szakértők elméletének kidolgozásában.
Kappelman úgy gondolja, az eredmények mind azt bizonyítják, hogy Lucy karcsontjai nagy erőknek voltak kitéve, így meglehetősen strapabírók lehettek. A szakember szerint a jelenség sokban hasonlít arra, ahogy az évek során a terhelés miatt a teniszezők ütő kezének csontjai is megerősödnek.
A kutatás azt is bebizonyította, hogy amennyiben Lucy valóban két lábon járt, azt messze nem olyan hatékonyan tette, mint a mai ember. Éppen ezért az Australopithecus afarensis képtelen volt a nagyobb távolságok legyűrésére.
A test méreteihez képest az élőlény meglehetősen izmos lehetett, emiatt a faj sokkal inkább hasonlíthatott a modern csimpánzokra, mint az emberekre. Az, hogy az ember ősei később elgyengültek, azért történhetett meg, mert a technikai fejlődés miatt immár nem a nyers erőre, hanem az agytérfogat növekedésére volt szükség.
(Via: EurekAlert!)
