Tudomány

Metántavakban fürdőzhetnek a Titán lakói

A Szaturnusz holdja, a Titán évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget. A modern űrkutatás arra jutott, elképzelhető, hogy az égitesten egyszerűbb életforma alakuljon, vagy alakulhatott ki. Ha ez így van, a Titán vidám kis lakói egészen más világban mozoghatnak, mint mi itt a Földön.

A Föld és Titán is többnyire nitrogénből álló vastag légkörrel rendelkezik. Ennek sok sci-fi rajongó örülhet, a hasonlóságok azonban ezzel nagyjából véget is érnek. Hatalmas különbség, hogy a hold levegőjének igen alacsony az oxigéntartalma – szerencsére, különben igen tűzveszélyes lenne.

Ennek oka az, hogy míg a Föld felszínét többnyire víz borítja, addig a kutatások alapján a Titánon főleg szénhidrogén tengerek, tavak és folyók vannak – ezeket sokszor etán vagy metán alkotja.

A Szaturnusz körül keringő Cassini űrszonda új megfigyelése alátámasztja azt az elképzelést, hogy a hold legnagyobb tava, a becslések szerint 170 méter mély Ligeia Mare többnyire folyékony metánból áll.

Korábban úgy hitték, hogy a napfény miatt a légkörben lévő metánmolekulák etán esőt hoznak létre, így a tó is többnyire ebből az anyagból épülhet fel. A 2007 és 2015 közt zajló vizsgálatok azonban a metánt mutatták fő alkotóelemnek.

Alice Le Gall, a Cassini tudósának több elképzelése is van a jelenség magyarázatára. Elképzelhető, hogy az égből csapadékként érkező etán valamiképp eltűnik a tóból, vagy éppenséggel a Ligeia Mare alsóbb rétegeibe süllyed. Az sem elképzelhetetlen, hogy az anyag a szomszédos tengerbe áramlik. A pontos válasz megtalálásához további kutatásokra lesz szükség.

A vizsgálat egyébként a tó felszíni összetétele mellett arra is rámutat, hogy a Ligeia Mare fenekén szerves iszap is található. Le Gall és csapat szerint ennek oka a nitrogén és a metán légkörrel való találkozása lehet, ekkor ugyanis a nehezebb, oldhatatlan molekulák lesüllyednek.

(Via: Posular Science)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik