A komoly németellenes tevékenységet a II. világháború alatt általában kettősség jellemezte: egy polgári oldal, rendszerint emigráns kormánnyal a háta mögött és a kommunista szervezkedés. Magyarország esetében nem beszélhetünk külföldön működő kormányról, a kommunista mozgalom pedig erőtlen volt, nem lehetett számottevő ráhatása az eseményekre. A németek által megszállt országokhoz képest a magyar ellenállás számszerűleg és aktivitásában is igen gyenge volt.
Hazánkban az ellenállásnak nem alakult ki széleskörű társadalmi támogatottsága, mégpedig a trianoni rezsicsökkentés miatt – fogalmazott a Politikatörténeti Alapítvány szervezte kerekasztal-beszélgetésen Konok Péter történész. Trianon volt a Horthy-korszakban folyamatosan sulykolt “szent tehén”, amellyel kapcsolatban egyes egyedül a Német Birodalomtól kapott segítséget az ország. A baloldal németellenes volt, de revizionista, így az ellenállást támogató hátország sem épülhetett ki a más, megszállt országokhoz hasonló méretekben.
Nem mertek ellent mondani
Ami az ellenállási mozgalmak üldözését illeti, a konzervatív politikai elit a kommunista pártot és aktivistákat tartotta célkeresztben – ezt már Varga Krisztián történész mondta. A háborúellenes baloldali csoportok is kommunista kapcsolataik miatt kerültek a nyomozók látókörébe, de hozzá kell tenni, a hatalom a másik szélsőséget, a nyilaskeresztesek tevékenységét is korlátozta. A náci megszállás után azonban a szélsőjobboldali csendőrnyomozók szabad kezet kaptak a németellenes csoportok és személyek üldözésében.
Ha jelentőségében nem is mérhető a francia, lengyel, jugoszláv példákhoz, de volt, működött magyar ellenállás a II. világháború alatt. A kommunista szervezet volt a legaktívabb, a polgári oldal pedig Kiss János és Bajcsy-Zsilinszky Endre vezetésével tett meg minden tőle telhetőt. Hiába próbálták Bajcsy-Zsilinszkyék többször is felhívni a vezérkari főnök, a miniszterelnök és személyesen Horthy Miklós figyelmét az elkerülhetetlen német vereségre, az ebből következő tragédiára Magyarország számára, a válasz mindig ugyanaz volt. Bármit is tennénk, az német megszállást eredményezne.
Hősök
Az előadók egyetértettek abban, hogy az ellenállás megítélése mindmáig kínos, politikai kérdés. A háború után az utolsó csatlós vádja együtt járt a valós események feltupírozásával, a kommunista párt “harcának” heroizálásával. Manapság is áthangszerelés folyik, ma csak azt lehet hősként a társadalom elé állítani, aki még véletlenül sem hozható kapcsolatba a vörös mozgalommal. Pedig ebben a kérdésben csak egy álláspont lehet: aki tetteivel, mártírhalálával Magyarország függetlenségéért áldozott, az a személy ideológiai hátterétől függetlenül hős és tiszteletet érdemel.
E megállapítás nem kevés örömre ad okot, mert a kerekasztal-beszélgetés zömében történészekből álló közönségének teljes egyetértésével találkozott. Létezik konszenzus, van élet a politikán túl.
