Tudomány

Nem is gondolná, mennyit tud az orra

Legalább ezermilliárd szagot képes megkülönböztetni az emberi orr - állapították meg amerikai tudósok.

Míg színekből sok milliót, hangok közül majdnem félmilliót képes különbözőként érzékelni az ember, évtizedeken át úgy vélték, hogy az illatok közül csak tízezret különít el az orr.

Leslie Vosshall, az amerikai Rockefeller Egyetem kutatója szerint ez volt az általánosan elfogadott szám, ám elemzésük kimutatta, a szagok megkülönböztetésének képessége sokkal kifinomultabb, mint vélték.

Azok a szagok, amelyekkel az ember a való életben találkozik, illatmolekulák bonyolult elegyéből állnak. A rózsa illatát például 275 összetevő alkotja, bár ezeknek csak kis hányada játszik meghatározó szerepet az érzékelésben. A Science című tudományos lap friss számában ismertetett kutatás során 128 illatmolekula felhasználásával hoztak létre új kompozíciókat.

Vosshall hangsúlyozta: nem akarták, hogy a szagok kifejezetten felismerhetőek legyenek, ezért a keverékek többsége elég furcsa és kellemetlen lett. Az volt a céljuk, hogy az emberek odafigyeljenek, és képesek legyenek egy valóban bonyolult dolog után egy másik összetett kompozíciót eltérőnek érzékelni.

Megdőlhet a rossz szagló teória

A kutatás során egyszerre három fiolát adtak a 26 önkéntes mindegyikének: kettőben ugyanaz az illat volt, a harmadik különbözött tőlük. Az elegyeket 10, 20 vagy 30 komponensből állították össze. Arra kérték a résztvevőket, válasszák ki a háromból a kakukktojást. Minden egyes résztvevő 264 összehasonlítást végzett.

Az eredmény: az önkéntesek több mint fele képes volt megbízhatóan elkülöníteni az illatkoktélokat. Néhányan még azokat a kompozíciókat is eltérőnek tudták értékelni, amelyek 75-90 százalékban megegyeztek – magyarázta Vosshall.

A tesztek eredményei alapján a kutatók azt kalkulálták, hogy az ember legalább ezermilliárd szagot képes megkülönböztetni, ez pedig sokkal több, mint ahány eltérő színt és hangot érzékelünk együttvéve. “Az ember rossz szagló hírében állt eddig, reméljük, tanulmányunk gyökeresen változtat ezen a nézeten” – vélte Vosshall.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik