Tudomány

Villámárvíz – honnan jön ez a sok eső?

Egyre többször hallunk és látunk híradást arról, ahogy egy hegyről, vagy dombról leömlő víz házakat, falvakat, komplett városrészeket sodor el. De honnan jön ez a víz? Hol volt idáig? Miért csak mostanában? Nem véletlen…

A villámárvíz – eredeti angolban flashflood – egy viszonylag friss szóösszetétel. Azt az eseményt jelenti, amikor egy viszonylag kis területen olyan mennyiségű víz gyűlik össze, amelyet a hagyományos elvezető rendszerek már nem tudnak kezelni. A természetes vízelvezetők – patakok, folyók – ilyenkor kilépnek medrükből, a mesterséges vízelvezetők – árkok, csatornák – megtelnek és ahol a víznek lefolynia kellene, ott éppen hogy ellenkező irányba kezd ömleni. Mitől van ez? Lássuk!

Magyarországon nem (volt) jellemző a trópusi eső. Hírtelen jött nagy mennyiségű csapadék tízévente egyszer-kétszer fordult elő országszerte, a híradások ezekről az eseményekről beszámoltak és nagyapáink-nagyanyáink is meséltek egy-kettő ilyen viharról. Egy-kettőről egy emberöltő alatt . Ezzel szemben az elmúlt néhány évre az a jellemző, hogy évente négy-öt alkalommal alakul ki villámárvíz Magyarországon is, amelyeknek lefolyása jellemzően egyre durvább, egyre nagyobb károkat okoz.

A villámárvizek jellemzően abban különböznek a normál árvizektől, hogy a kezdetüktől a végükig terjedő idő rövid. Hivatalos definíció szerint begy árvíz akkor minősül villámárvíznek, ha 6 óra alatt levonul. Tehát az első esőcseppek megjelenésétől a totális rombolásig nem telik el több, mint egy negyed nap. És ez a legnagyobb tragédia, hiszen az ember reggel még háztulajdonos, délutánra már az utca sincs meg.

Tanulmányozva a villámárvizek történetét azt is látjuk, hogy méreteik növekednek. Ez elsősorban az áldozatok számának növekedésében érhető tetten. A tavalyi évben, Indiában Kedarnath-ban 5000 ember életét követelte a június 16-án lecsapó árvíz. Az árvizet levezető folyó mindent elsodort, ami az útjába került, a rombolást a magával ragadott sár és az óriási mennyiségű szikla tette teljessé. 100000 azaz százezer embert kellett kitelepíteni és a városka gyakorlatilag megsemmisült. A mentési akció során egy helikopter is lezuhant, 20 ember életét követelve. Az elkövetkező 5 évben nincs is remény a városka újjáépítésére és a lakosok visszaköltöztetésére.

Mint minden katasztrófához, a villámárvíz kialakulásához is több, kedvezőtlen körülmény együttállására van szükség. A kockázat tehát annál nagyobb, minél több körülményt hagyunk kialakulni. Persze ezen körülmények néhány esetben nem rajtunk múlnak, így tenni ellenük nem, vagy nagyon keveset tehetünk. De mi az, amiről tehetünk és mi az, amiről nem. Na, ez az a kérdés, amiről az átlagember nem sokat tud. Pedig sok esetben egyszerű a képlet és mi magunk is csökkenthetjük a kockázatot. Azt kijelenteni tehát, hogy rajtunk nem múlik, botorság.

Arról, hogy hirtelen nagy mennyiségű eső hullik, nem nagyon tehet az ember. Közvetlenül. Persze a felelősség itt is a miénk, mert az eső a légkörbe került párából lesz és a légkörbe kerülő pára egy részéért mi vagyunk a felelősek. Hosszútávon tehát a kibocsátott pára mennyiségének csökkentése mindenképpen cél. Érdekes adat, hogy például az USA területén a hőerőművek négyszer (!!!) több vizet használnak fel, mint a teljes lakosság. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos napon 227 milliárd és 645 milliárd liter megy pocsékba.

A hűtés pedig olyan műfaj, ahol a folyókból, tavakból, vagy a legrosszabb megoldásként fúrt kutakból származó hűtővíz egy része nem tér vissza a folyókba, tavakba. Ehelyett ebből az óriási vízmennyiségből pára, azaz felhő lesz. Olyan felhőt pedig még nem láttunk, amely örökre fenn maradt volna. Amikor pedig a felhő lejön az égből, azt általában esőnek, télen hónak szoktuk hívni. Elég megnézni az USA területén, idén télen lejátszódó havazásokat és megértjük, hogy a víz nem mindig barátságos.

A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső tehát valamilyen szinten csökkenthető, de fel kell készülnünk arra, hogy egy darabig még akkor is számolni kell vele, ha a természetkárosító folyamatok valamilyen csoda folytán lelassulnak, megfordulnak. Így aztán aki átélt már kisebb-nagyobb villámárvizet, az készüljön fel arra, hogy a következő nagyobb lesz. Hogy az eddig csak az utcán hömpölygő esővíz be fog folyni a pincébe, a szobába. Amikor egy élet munkájával összegyűjtögetett anyagi javainkat teszti tönkre egy ilyen árvíz, az nem annyira vicces.

Aztán az is megfordul az ember fejében, hogy ha az eső leesett, akkor miért hömpölyög le a hegyről és évtizedekkel ezelőtt miért nem hömpölygött? A válasz több részre bontható, amelyeknek egy részét magunktól is tudjuk, a többi része viszont agyonhallgatott, kínos körülmények sokasága. Amiről mi magunk is tudunk, az az erők irtása és a kivágott fák által korábban megkötött vízmennyiség problémája. Logikus, hogy ha egy hegyoldal csupasz, akkor kevesebb vizet képes megkötni, mint ha erdőkkel borított. De ettől még nem lenne ennyi villámárvíz.

Az erdőknél maradva nem nagyon ismert jelenség az evapotranspiráció csökkenése és az ebből származó víztöbblet. Normál esetben egy növényekkel fedett területen a párolgás két tényezőből áll össze. Az evaporáció a növényi test felületi párolgása és a talaj felületi és felszín alatti vízvesztesége. A transpiráció pedig a növény testén át aktívan csatolódó párolgtatás. Ennek a két tényezőnek az összege az evapotranspiráció, amely Magyarországon normál esetben megegyezik a lehullott eső mennyiségével. Azaz, ami egy erdővel fedett területre leesik, az ott is marad.

Normál esetben. De miért csökken ez az érték? Miért van, hogy erdővel fedett területekről is folyik el víz manapság? Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy a fáknak nincs szívük, a bennük keringő nedveket nem pumpálja semmi. A keringés fizikai jelenségen alapszik, mégpedig a levelek párologtatása révén valósul meg. A leveleken lévő gázcsere nyílásokon (sztómákon) keresztül távozik a víz, amely így szívóhatást eredményez a gyökérzet irányába. Ha a sztómák nyitva vannak, a szívóhatás nagyobb.

De a sztómák felelnek a gázcseréért is, így ha nincs szükség nagy széndioxid-bevitelre, zárva lesznek. Mivel a légkör széndioxid-tartalma növekszik, a sztómák gyakrabban vannak zárva, szívóhatás nem keletkezik, a leesett eső nem szívódik fel, hanem továbbáramlik. Ezért van tehát, hogy hiába erdős egy terület, manapság onnan is több víz folyik el, mint mondjuk száz évvel ezelőtt. Ha az erdős területek nagyságát összeadjuk, akkor néhány ezrelékes változás is eredményezhet látványos vízmegtartási problémát, az elfolyó víz talajeróziót okoz, a talajerózió pedig a növényzet pusztulásához vezet. Ördögi kör.

Városias környezetben pedig a beépített, szilád burkolattal ellátott területek nagyságának növelése okozza a nagy problémákat. A lényeg annyi, hogy míg egy füves területről a leesett eső 10%-a folyik el a többi a talajba szivárog, addig egy szilárd burkolatú területen az arány éppen fordított. A leesett eső igen kis része tud elszivárogni, a maradék 90%-ból lesz a villámárvíz. Mit lehet tenni? Elsősorban csökkenteni kell a burkolt területek nagyságát és esélyt kell adni az esővíznek, hogy elszivárogjon.

A burkolt területekről az esővizet el kell vezetni, ehhez fejleszteni kell a csatornahálózatot. A csatornákat tisztán kell tartani (ez mindenkinek a saját felelőssége is), azokat eltemetni, bennük a növényzetet elburjánzani hagyni nem szabad. Aki a saját háza előtt a csatornát, vagy elvezető árkot nem gondozza, az ne csodálkozzon, hogy nála fog kiönteni és az ő házát fogja károsítani.

A burkolt felületek nagyságának csökkentése csak állami feladat lehet, regulációs módszerekkel érhető el. Magától senki nem fogja felbontani a háza körüli szilárd burkolatot és fűvel bíbelődni. Ezért aztán várható a burkolt területek megadóztatása, amely az Unió több országában már történik is.

Összegezésként tehát a villámárvizek csak megelőzéssel háríthatóak el. Körültekintően kell bánni a környezettel és aki olyan szerencsés, hogy egy kisebb villámárvizet sikerült megúsznia, az tegye meg a kellő lépéseket a következő által okozott károk elkerülésére, mérséklésére. Mert lesz következő, ez biztos. Csak rajtunk áll, hogy birka módjára várjuk, vagy teszünk ellene. Márai Sándor szavait idézve tehát: „Mindig várni a vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: „Itt van”. S oltani és védekezni.” (Füveskönyv)

Tetszett a cikk? Olvassa el ezeket is:

Mégesem okoz rákot a mobiltelefon?

Újra dühösek a gazdák a kormányra – Zöldszüret

Ajánlott videó

Olvasói sztorik