Ez volt az az év ugyanis, amikor Leonardo da Vinci tudományos igénnyel írta le azt, hogy az ember látása megváltozik, ha vízbe dugja a fejét. Ez persze még nem szólt a látás javításáról, egyszerűen csak megfigyelte, hogy módosítani lehet a szaruhártya által észlelteket – és ez a kontaktlencse fizikai működésének alapja.
Ezután már nem volt kérdés, hogy egy a szemgolyóhoz közvetlenül hozzápréselt, vízzel telített cső valami vagány dolgot eredményezne. Persze ez a kezdetleges megoldás akadályozta a pislogást, úgyhogy az igazi áttörésig egészen 1888-ig kellett várni.
Ekkor a német, Adolf Fick névre hallgató szemész üvegből készült lencséket erőszakolt nyulak szemébe. Ő sem dioptriákban gondolkodott, hanem a keratoconus nevű betegséget szerette volna jobb belátásra bírni. Az ettől szenvedőknél ugyanis a szaruhártya egy része elvékonyodik és kúpszerűen kiemelkedik a szemfelszín normál görbületéből. Ez persze torzítja a látást. Fick üveges megoldása ezt a kúpot nyomta volna vissza a helyére. A német szemész javára kell írni, hogy a megoldása egyrészt működött, másrészt nemcsak nyulakon, de a későbbiekben saját magán is tesztelte szerkezetét.
A probléma abból adódott, hogy ezek a korai modellek hatalmasak voltak és üvegből készültek. A manapság használatos kontaktlencsék kétszeresét is elérték, ami azt jelenti, hogy a szem fehérjét is messze letakarták. Ez nem csak kényelmetlen, de egészségtelen is, mivel a szem szó szerint lélegzik. Szemben a test többi részétől, ahová a vörösvértestek juttatják el az oxigént, a szaruhártya közvetlenül a levegőből “szívja be” a neki szükséges mennyiséget. Nem csoda tehát, ha 500-nál többen nem próbálták ki ezt a modellt – és egyhuzamban ők is csak maximum 4 órán keresztül.
Az igazi áttörés 1948-ban érkezett, mikor Kevin Tuohy pusztán a poén kedvéért az akkor már átlátszó műanyagból készülő korong széleit úgy csiszolta le, hogy azok kizárólag az írisz területére terjedjenek ki. Meglepetésére az eszköz működött, ráadásul a pislogás után is a helyén maradt.
Ma világszerte 120 millió ember mondhat neki hálát azért, hogy kipróbált valami olyat, amiről maga se gondolta volna, hogy működni fog.
