Tudomány

Szimatol a telefon

A japán KDDI mobilszolgáltató új szoftverével egészen részletesen figyelhetők meg az alkalmazottak.

A cég, amely Japán második legnagyobb távközlési szolgáltatója olyan szoftvert fejlesztett ki, amely a telefonba épített gyorsulásmérő segítségével egészen pontosan képes elemezni, mit csinál éppen az alkalmazott. A telefon átküldi a jeleket egy központi szervernek, amely utána korábban betáplált minták alapján elemzi a gyorsulásmérő jeleit, így meg tudja mondani, hogy a dolgozó épp sétál, vagy lépcsőn jár, vagy takarít – vagy esetleg nem csinál semmit.

A vállalat nem hobbicélra fejlesztette ki az alkalmazást, kifejezetten munkahelyi vezetőknek szánja, mondván a részletes elemzés megkönnyíti a beosztott teljesítményének értékelését, így hatékonyabbá teheti a munkájukat. A szofver a korábbi, például az áruszállítás során használt GPS szoftvereknél, amelyek csak a helyváltoztatást mutatták, sokkal ponotsabb, képes összetett mozgások beazonosítására is, a takarítós példánál maradva azt is képes megmondani, hogy az alkalmazott éppen söpör, felmos, vagy a kukákat üríti.

A szoftvernek nem az a célja, hogy korlátozza a beosztottak személyiségi jogait, mondta el az egyik fejlesztő, szerinte sokkal inkább a törődés, az odafigyelés a lényege.

Másoknak már nem tetszik annyira a megoldás. Kadzuo Hidzumi jogász, személyiségi jogi szakértő a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy Japán az ilyen jogok érvényesítésében messze Európa után kullog. “Attól tartok, hogy az átlagpolgárt nem érdekli, ha e jogaitól megfosztják. Ebből következik, hogy az ilyen és ehhez hasonló technológiák miatt Japán a sötét középkor felé masírozik” – festett sötét jövőképet a szakértő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik