Tech

Az Apple nyomdokaiba lép az eddigi legerősebb Asus ZenBook laptop

ASUS
ASUS
Az Asus megvillantotta a 3D OLED technológiáját, illetve az Intellel közösen megalkotott modulcsomagolási technikájukat, amivel az Apple-féle M-chipek nyomdokaiba lépnek.

Az Asus idén nem aprózta el a jelenlétét a Las Vegas-i CES kütyüexpón, hiszen annyi új eszközt hoztak az eseményre, hogy végül két hullámban mutatták be az idén piacra kerülő gépeiket. Január 3-án a kifejezetten gamereket célzó Republic of Gamers almárka meglehetősen széles felhozatalról hullott le a lepel (ezekről itt írtunk bővebben), január 4-én pedig az új ZenBook, VivoBook, ExpertBook és a pénztárcabarátabb TUF gamer modellek kerültek terítékre.

A hangsúly itt is a frissítésen van, tehát a legtöbb gép már az Intel legújabb, 13. generációs processzorával és az Nvidia 4000-es videokártya sorozatának laptopokba szánt variánsaival érkezik. Ami komoly újdonság, hogy az Asus egyrészt megvillantotta a 3D OLED technológiáját, amivel bármilyen külső kiegészítő nélkül fogyasztható (vagy alkotható) térhatású tartalom, illetve az Intellel közösen megalkottak egy olyan, először a Zenbook Pro 16X OLED-ben debütáló modulcsomagolási technikát, amivel az Apple-féle M-chipek nyomdokaiba lépnek.

Jöhet (megint) a 3D?

A frissen bemutatott, H7604 kódnevű ProArt Studiobook 16 3D OLED olyan kijelzővel van felszerelve, amivel szemüveg nélkül nézhetők 3D-s fotók, videók vagy éppen kompatibilis videójátékok. Ezt egy különleges lencse és egy fejlett szemkövető kameratechnológia teszi lehetővé: a kijelző minden szem számára különálló képet sző, autosztereoszkópikus 3D képet alkotva. A gyártó elmondása szerint az új technológia pozitív hatással van az alkotói munkafolyamatra, lévén ennek a megoldásnak hála közvetlenül a képernyőn láthatók a 3D-s tárgyak és effektek részletei, fizikai prototípusok nélkül, így idő és pénz takarítható meg.

ASUS

Habár kétségtelenül akadhatnak olyan területek, ahol hasznosítható lehet ez a technológia, de teljesen jogosan lehetünk szkeptikusak a 3D megjelenítés létjogosultságát illetően, hiszen évekkel ezelőtt a hasonló lehetőségekkel piacra dobott okostévékről is viszonylag gyorsan kiderült, hogy nincs mögöttük valós vásárlói igény (és a valóban élvezhető 3D-s tartalom is hiányzott).

A gép persze kapható lesz hagyományos OLED kijelzővel is, ami a térhatás megjelenítése nélkül is elég figyelemreméltó eszköz: 13. generációs Intel Core i9-13980HX processzor, az NVIDIA GeForce RTX 40 Series Laptop GPU és akár 64 GB memória. A 16 hüvelykes OLED kijelző ráadásul nemcsak a 3D-t tudja, de tanúsított színpontosságú, 3,2K felbontásssal és 120 Hz-es képfrissítéssel. Adott továbbá egy nagyméretű, stylus-kompatibilis érintőpad, kapunk legalább két Thunderbolt 4 portot (akár 40 Gbps átviteli sebesség) és az előnyök közé tartozik az IceCool Pro hőtechnológia is.

Ugyanakkor nem a ProArt Studiobook 16 az egyetlen olyan 2023-as Asus gép, ami megkapta a 3D-s fejlesztést: a K6604 kódnevű Vivobook Pro 16X 3D OLED-et szintén felvértezték a fentebb említett megoldással, és a kijelző itt is tudja a 3,2K felbontást, illetve a 120 Hz-es képfrissítést.

ASUS

Ami a hardvert illeti, itt egy 13. generációs Intel Core i9-13980HX processzor dolgozik, egy GeForce RTX 40 Series Laptop GPU társaságában, innen sem hiányzik az IceCool Pro hőtechnológia, megkapjuk a 40 Gbps átviteli sebességre képes Thunderbolt 4 portokat, és ennél a modellnél a szabványos SD kártyaolvasóról sem kell lemondani.

Itt a legerősebb Zenbook

Az Asus ZenBook modelljei méltán népszerűek már évek óta, és ez jó eséllyel 2023-ban sem fog változni: a gyártó 2023-ra újratervezte a Zenbook Pro 16X OLED modellt, és a UX7602BZ kódnevű gép az eddigi legerősebb Zenbook lett. Nemcsak egyedülálló Intel processzorral rendelkezik, de megkapta a legújabb Asus Supernova System-on-Module (SoM) dizájnt is.

Ez a modulcsomagolási technika (amivel az Asus lényegében az Apple nyomdokaiba lép) többek között 38 százalékkal csökkenti az alaplap magterületét, ami egyrészt növeli a rendszer hűtési hatékonyságát, másrészt több hely marad a GPU-nak, ami segít a magasabb TDP-értékek elérésében, ami végül nagyobb stabilitást és nagyobb grafikus teljesítményt jelent.

Ez a kialakítás lerövidíti a CPU és a RAM közti távolságot, mivel mindkét komponens az áramköri lapon található, lehetővé téve a memória 7500MHz-es órajelének elérését. Emellé a laptop folyékony fém hővegyületet alkalmaz, ami nagy teljesítményű üzemmódban 7 Celsius fokkal csökkenti a hőmérsékletet, így akár 155 wattos teljes TDP is elérhető.

ASUS

A rendszer lelke amúgy egy 13. generációs Intel Core i9-13905H processzor, amit egy GeForce RTX 40-es sorozatú laptop GPU egészít ki, méghozzá 32 GB LPDDR5X DRAM társaságában. És ez még nem minden, mert ez a laptop a világon az első, ami 16:10-es képarányú, 3,2K felbontású, 120 Hz-es OLED HDR NanoEdge érintőképernyővel rendelkezik.

Érdemes szót ejteni a UX6404 kódnevű új Zenbook Pro 14 OLED modellről is, ami 2,8K felbontású, 120Hz-es OLED NanoEdge Dolby Vision kijelzőt kapott, 13. generációs Intel Core i9-13900H processzorral és GeForce RTX 40 Series Laptop GPU-val. Ehhez jön még 16 GB integrált DDR5 RAM, amihez egy legfeljebb 32 GB-os SO-DIMM-et befogadó foglalat és egy 2 TB-os SSD párosul.

ASUS

Ezen termékvonalon belül bemutatkozott továbbá a UX3404 kódnévvel érkező Zenbook 14X OLED, ami akár 13. generációs Intel Core i9-13900H processzorral is kérhető lesz, egy GeForce RTX 3050 GPU társaságában, 32 GB LPDDR5 memóriával és 1 TB-os PCIe 4.0 SSD-vel. Az új modell emellett 14,5 hüvelykes, 16:10-es képarányú kijelzőt kapott, 2,8K felbontással és 120 Hz-es képfrissítéssel.

Megfizethető(bb) gaming

Habár a január 3-ra időzített ROG leleplezések abszolút a videójátékos gépekről szóltak, az Asus január 4-re is hagyott gaming újdonságot: bejelentették a jóval pénztárcabarátabb TUF széria idei modelljeit. A FA617 kódnéven érkező TUF Gaming A16 Advantage Edition például egy teljesen AMD-s erőmű: Ryzen 9 Zen 4 CPU, ami mellé akár egy Radeon RDNA3 GPU is járhat, kiegészítve egy 240 Hz-es képfrissítésre képes kijelzővel.

ASUS

Idén érkeznek továbbá az F15/17 és A15/17 modellek. Az F15/17 akár Intel Core i9-13900H processzorral, a TUF Gaming A15/17 pedig AMD Ryzen 9 Zen 4 processzorral érkezik, GeForce RTX 40-es sorozatú laptop GPU-val, amiket kiváló hűtés egészít ki. A rendszer részeként a kettős Arc Flow ventilátorok 84 lapátos kialakításúak, a turbulencia csökkentése érdekében mindössze 0,1 mm-re keskenyedő lapátokkal. Az Asus ígérete szerint ezek a ventilátorok akár 13 százalékkal nagyobb légáramot biztosítanak elődeiknél, és csendesebbek is a tavalyi kialakításnál.

Kapcsolódó
Brutális gépekkel kezdi az évet az Asus
Kezdetét vette a 2023-as CES, és az Asus igen komoly Republic of Gamers felhozatallal készült a világ legnagyobb kütyüexpójára.

A 24.hu az Asus vendégeként vesz részt a 2023-as CES-en.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik