Tech

Új műholdas rendszert épít ki az Európai Unió

Getty Images
Getty Images

Új műholdas rendszer kiépítéséről állapodtak meg az európai parlement képviselői, amelynek köszönhetően biztoságosabbá és stabilabbá válhat a kormányzati szolgáltatások közötti kommunikáció. Az IRIS (Infrastructure for Resilience, Interconnection and Security by Satellite) a tervek szerint 2024-ben kezdi majd meg működését – írta meg az Euractiv.

A beszámoló szerint a Galileo és a Kopernikusz után ez lesz a harmadik műholdas rendszer az EU-ban, amellyel az a célja, hogy csökkentsék az Európai Unió kiszolgáltatottságát.

A projekt 2,4 milliárd euróba, vagyis nagyjából 984 milliárd forintba kerül majd, amelyet a 2023-tól 2027-ig tartó uniós költségvetésből finanszíroznak majd.

A közlemény szerint a műholdas rendszerek fontossága az orosz-ukrán háború miatt is felértékelődött. Moszkva ugyanis szándékosan bombázta Kijev távközlési infrastruktúráját, majd később Elon Musk Starlink nevű műholdas internetszolgáltatása adta vissza a kommunikáció fenntartásának lehetőségét. Azonban a milliárdos, a világ leggazdagabb embere indőként a támogatás megvonásával fenyegetőzött. Így az Európai Unió mielőbb szeretné kontrollt gyakorolni a teljes távközlési rendszer felett, beleértve a műholdas kommunikáció adta lehetőségeket is.

A projekt célja emellett, hogy a magánszektor számára is megkönnyítsék a nagysebességű szélessávú hálózat elérését a jelenleg csatlakozási lehetőséggel nem rendelkező, vétel nélküli területeken. Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacáért felelős biztosa szerint a projektből Európa mellett Afrika is profitálni fog.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik