Tech

Megtalálták az Amerika felett felrobbant aszteroida maradványait

Ahogy korábban beszámoltunk róla, múlt hét szerdán egy tűzgömböt észleltek Arkansas, Louisiana és Mississippi állam területéről. A becslések alapján a légkörben megsemmisülő objektum 3 tonna TNT erejével robbant fel, mivel az esemény hangrobbanást is keltett, bolidáról beszélhetünk. Bár a tűzgömb igen fényes volt, érdekes módon kevesen látták, és videó sem készült róla. A robaját azonban rengetegen hallották, és műholdak is dokumentálták a jelenséget.

A szakértők arra gyanakodtak, hogy a nagyjából 0,3 méter széles aszteroida egyes darabkái a felszínt is elérték. Feltételezésük beigazolódott, az elmúlt napokban több meteorit is előkerült Mississippiben – írja a Space.com.

Az első töredéket Linda Welzenbach-Fries, a Rice Egyetemen dolgozó tudományos szerző találta meg szombaton, Natchez közelében. A nő férjét, Marc Friest kísérte, aki a NASA-nál dolgozik meteoritszakértőként. Nem sokkal később Fries is felfedezett egy meteoritot.

A páros, valamint más amerikai szakértők az elkövetkező hónapokat a kőzetek tanulmányozásával fogják tölteni.

A térségben eddig legalább három meteoritot találtak.

A NASA arra kérte a környék meteoritvadászait, hogy a keresés előtt kérjenek engedélyt az érintett földterület tulajdonosától. A jogszabály alapján minden egyes meteorit ahhoz tartozik, akinek a birtokán az adott objektum lezuhant.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik