Aki követi az Elon Muskkal és a SpaceX-szel kapcsolatos híreket, valószínűleg észrevette, hogy az űripar jelentősen átalakult az utóbbi időkben: az elmúlt 10–15 évben a magánvállalatok egyre nagyobb szerepet szereztek maguknak, a piacon forradalmi technológiai megközelítések jelentek meg, az új résztvevők pedig megmozgatták az egyébként meglehetősen lomha szektort. Az úgynevezett new space egyik magyarországi képviselője a C3S, melynek ügyvezető igazgatójával, Horváth Gyulával beszélgettünk.
A katedráról az űriparba
Horváth Gyula elmondása alapján szerencséje volt, hiszen diákévei alatt rengeteg motiváló pedagógussal találkozott, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban pedig egy egészen inspiráló környezetben tanulhatott. Már az általános iskolában tudta, hogy a műszaki pálya érdekli, így érettségi után a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) folytatta tanulmányait. Itt villamosmérnöki diplomát szerzett, majd a PhD-képzést is megkezdte, és hamar, már az első év végén elkezdett tanársegédként dolgozni – kimagasló munkájáért Junior Prima-díjjal tüntették ki.
A tanszéknél az oktatás és a kutatás-fejlesztés mellett az ipari kapcsolatokkal is foglalkozott.
Rendkívül motivált, hogy az ipar és az egyetem együttműködését a kutatás-fejlesztésben és az oktatásban is meg tudjuk teremteni. Mind a mai napig vallom, hogy ez az egyik legfontosabb a műszaki pályán
– mondta a 24.hu-nak.
A BME-n egy meghatározó projektben is részt vett, ez a Masat-1, az első magyar műhold megalkotása volt. „Az egész úgy kezdődött, hogy az egyik kolléga bekopogtatott hozzám azzal, hogy hozzunk létre egy műholdat. A többi már történelem” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy a 2007-as ötlet, amely rengeteg előzményre épült, ötévnyi fejlesztés után valósult meg. Horváth Gyula szerint a projektben egy nagyon erős csapat dolgozott, ennek egyik ága utóbb a BME-n maradt, és a zsebműholdak felé vette az irányt – lenyűgöző módon egyébként az első három magyar műhold mind egyetemi körökből származik. A másik ág ezzel szemben az iparban helyezkedett el, a csoportból többen ma a C3S-nél dolgoznak.
Horváth Gyuláék magyar szempontból különleges tervvel álltak elő, céljuk egy kifejezetten űripari cég létrehozása volt, sok szempontból pedig úttörő munkát kellett végezniük, hiszen nem állt előttük hazai példa. Fő elképzelésük az volt, hogy részben a Masat-1 tapasztalataira alapozva, azokat továbbgondolva a new space területén törjenek be.
Változik az ipar
Az űripar az elmúlt években látványos átalakuláson esett át: új technológiai megközelítések jelentek meg, és kiderült, hogy nem minden műholdpályán kell igen költségesen dolgozni. A tervezési módszerek megváltoztak, a fejlesztés pedig felgyorsult, és előretörtek az olcsó, de rendkívül megbízható kis műholdak. Horváth Gyula szerint 2008-ban a CubeSat osztályú műholdakra sokan még kétkedve tekintettek, mára azonban a piac meghatározó elemévé váltak.
Egy műhold két fő részből tevődik össze: a platformból, illetve a hasznos teherből. Előbbi iparosítható, utóbbi pedig küldetés-specifikus, lehet például távérzékeléshez használt kamera.
Annak, hogy egy partnernek miért éri meg a nagy műholdak helyett kicsit választania, számos oka van. A hagyományos műholdakat ritkán tudják felbocsátani, fejlesztésük jellemzően rendkívül költséges és hosszú folyamat, 7–15 évig is eltarthat, ráadásul a páréves csúszások sem példa nélküliek. A kis műholdak létrehozása ezzel szemben jóval olcsóbb és gyorsabb, űripari mércével nézve pedig a felbocsátások költsége sem jelentős.
Ennek oka a CubeSat szabvány, amely lehetővé teszi, hogy a kis műholdakat univerzális silóból indítsák. Mivel az elmúlt időszakban rengeteg ilyen szerkezetet bocsátottak fel, a pályára állítási technológia már kiforrott, a felbocsátók számára így nem jelent komoly kockázatot egy-egy rakétaindítás. Horváth Gyula szerint csak az elmúlt három évben nagyjából felére, harmadára csökkent a rakétahasználat költsége.
Elképesztő fordulatot vett a felbocsátási piac, ami nemcsak az árakat szorítja le, hanem lehetőségeket is teremt. Nem mondom, hogy egy-két éven belül Gattaca-szerű állapotok lesznek, és naponta többször is felbocsátják majd a rakétákat, de heti rendszerességgel bizonyosan fognak indítani. Közép távon egyébként a napi több indítás sem lehetetlen
– mondta a 24.hu-nak.
A kis műholdakkal ráadásul jól megvalósíthatók az úgynevezett IOD-k (in-orbit demonstrations, azaz pályán zajló demonstrációk), ezek célja egy-egy új technológia tesztelése a világűrben – a kísérletek eredményeit utóbb egyébként akár nagy műholdakban is kamatoztathatják. Az IOD-k jellemzően az ipar számára fontosak, ez az egyik fő oka annak, hogy ennyire megnőtt a kereslet a hasonló műholdak iránt.
Már a magyarokkal is kell számolni
A C3S kis műholdjainak és partnereinek köszönhetően ma már komoly potenciálú versenyzőként indul a távérzékelési piacon, igaz, a vállalat az űripar egyéb területein is megvetette a lábát. A nagy műholdakba például kisebb beszállításokat végeznek, az ily módon szerzett tapasztalatokat pedig a new space területén hasznosítják. E mellett egyre több cég speciális fejlesztéseibe mérnöki szolgáltatóként is bekapcsolódnak. A C3S-nek komoly előnyt jelent a sokszínűség, a villamosmérnöktől az informatikuson, gépészen és mechatronikuson át a csillagászig számos szakma képviselteti magát a csapatban.
Horváth Gyula szerint egy űripari vállalat számára jó belépőt jelent egy űrügynökséggel való közös munka. Mint mondta, az állami űrszervezetek máig megkerülhetetlenek a szektorban, igaz, napjainkban már nem annyira a technológiában, hanem inkább az új ipari szereplők bevonásában és a koordinálásában játszanak fontos szerepet.
Annyira meghatározó az űrügynökségekkel való együttműködés, hogy szinte alig találni olyan szereplőt, aki teljesen független lenne tőlük. Ez jól látszik akár a SpaceX esetében is: Elon Muskék nagyjából 70 százalékban NASA-finanszírozásból folytatják a Falcon-fejlesztéseket
– állapította meg.
Horváth Gyula hozzátette, a C3S számára az áttörést az Európai Űrügynökséggel (ESA) való együttműködés, illetve a RADCUBE projekt jelenti. A műhold indításáról jelenleg is folynak tárgyalások az ESA-val, a felbocsátás 2021 közepén várható. A projektet a C3S vezeti, és egy magyar, az Energiatudományi Kutatóközponthoz köthető kísérlet tartozik hozzá, melynek célja az űridőjárás monitorozása.
A C3S sikerének másik kulcsa az, hogy minden alaprendszert duplikálnak, így ha az egyik elromlik, a másik veszi át a helyét, ezt pedig a versenytársakéval közel azonos méretben is képesek megvalósítani. „Ez egy nagyműholdas szemlélet, mi ezzel nagyon különlegesek vagyunk a piacon” – mondta Horváth Gyula.
A cég ma már negyedévente képes felbocsátásokat szervezni hasznos terhek számára 1–14 liter térfogatban. Az indításokhoz legalább öt különböző siló- és hat rakétatípust tudnak felhasználni, köztük a SpaceX-féle Falcont, az ESA által tervezett Vegát, illetve az orosz Szojuzt. A vállalat legtöbb partnere amerikai és európai, de egyéb régiók, így Dél-Amerika és a Távol-Kelet is megtalálhatók a listában.
A magyar űrkutatást is segíthetik
Horváth Gyula számára az egyetemekkel való együttműködés máig meghatározó. Tavaly a BME bejelentette, hogy űrmérnök szakot indít, a C3S-nél pedig a cél az, hogy akár meghívott előadókkal, akár ipari témakiírásokkal támogassák a képzést.
Annak idején pont a túloldalon ültem, nekem ezért nagyon szívet melengető ez a történet
– nyilatkozta a 24.hu-nak, kiemelve, hogy a mai mérnöki képzésekben elengedhetetlen az iparilag hasznosítható oktatás.
Az űrmérnöki képzés egyébként a piac számára is rendkívül előnyös lehet, igazi win-win szituáció alakulhat ki. „Nagyon bízom benne, hogy ez a képzés lerövidíti majd azt az időt, amely alatt úgymond termelőre fordul egy kolléga, akit beépítünk a csapatba” – állapította meg. Mind mondta, az űriparban jellemzően két-három év szükséges, mire egy dolgozó igazán rutinos mérnökké válik, ezen folyamat lerövidítése pedig komoly előnyt jelenthet. A C3S azonban nem csupán az új képzés miatt keresi a kapcsolatot a BME-vel.
– a cég partnerhálózatához jelenleg nagyjából 7–8 intézmény tartozik. A vállalat többek közt a Tokiói Műszaki Egyetemmel is visz egy mezőgazdasági célú távérzékelési projektet.
Horváth Gyula bízik benne, hogy a magyar űripar fejlődése a hazai űrkutatás számára is hatalmas segítség lesz. A C3S például a közelmúltban vett egy új irányt, melynek lényege, hogy olyan kutatóintézeteket és piaci versenyzőket keresnek, akik épp könnyen és gyorsan akarnak referenciához jutni, az űrben tesztelni, használni az eszközüket. A cég ehhez tud műholdplatformot biztosítani, melyet hasznosteher-egységekre bontanak fel, ezekre lehet aztán pályázni.
A fejlesztés gyors, olcsó, a több egység miatt pedig a hasznos teher összköltsége is lecsökken, egy-egy kísérlet így akár a kutatóintézetek számára is megfizethetővé válik. Horváth Gyula szerint az ilyen IOD-kre óriási igény van most, és más vállalatok is foglalkoznak hasonlóval – igaz, a C3S a már említett duplikálással kiemelten megbízható szolgáltatást tud nyújtani.
Aszteroidabányászatra fel!
A koronavírus-világjárvány az űriparban is éreztette hatását, igaz, a befektetői aktivitás alapján úgy tűnik, hogy a szektor a leggyorsabban talpra állók közé tartozik. Ennek oka az lehet, hogy az űriparra a hosszú távú gondolkodás jellemző: rövid távon komoly befektetésre van szükség, ez azonban idővel nagyon is kifizetődővé válhat. Horváth Gyula úgy látja, az utóbbi időkben rengetegen kezdtek el nyitni az elképesztő lehetőségeket kínáló piac felé.
Persze komoly kihívások várnak még az űriparra. Az egyik ilyen a fényszennyezés, amely rengeteg csillagászt aggaszt: a kutatók szerint a Föld körül keringő egyre több űreszköz, illetve a SpaceX által tervezett Starlinkhez hasonló hatalmas műholdflották fényszennyezése tovább nehezítheti a megfigyeléseket. Horváth Gyula szerint erre az egyik megoldást a távcsövek világűrbe helyezése jelentheti, ily módon ráadásul a városi fényszennyezés hatásait is ki lehet küszöbölni, de ennél nagyobb és fontosabb kihívások is várnak ránk. Egy másik, talán még égetőbb probléma az űrszemét.
Bár a kérdéssel kapcsolatban régóta születnek jogszabályok, egyre több a törmelék a bolygó körül, ami idővel nemcsak az újabb felbocsátásokat, hanem az űreszközök üzemeltetését is veszélybe sodorhatja. Horváth Gyula szerint az űrszemét-krízisre vonatkozóan három fő csapásirány alakult ki.
Az első, a jog által is szabályozott megoldás lényege az, hogy eleve ne váljanak hulladékká a felbocsátott objektumok, azaz gondoskodjanak arról, hogy az elindított űreszközök 25 éven belül vagy visszahulljanak, vagy irányítva visszatérjenek a légkörbe.
A baj az, hogy sok olyan elszabadult objektum van, amelyeknél ez belátható időn belül nem fog megtörténni. Ezek ütközhetnek, az ütközés miatt pedig törmelék alakulhat ki, ami tovább növeli az ütközések kockázatát
– nyilatkozta Horváth Gyula.
Egy második megoldást jelenthet az űrszemét eltakarítása, melyre egyelőre nem született igazán meggyőző technológia, de ígéretes kísérletek folynak napjainkban. A harmadik vonal a dokkolás, melynek köszönhetően meghosszabbíthatják egy-egy műhold élettartamát – Horváth Gyula szerint erre ugyan volt már példa, mégis extrém eljárásról van szó, amely ritkán lehetséges, és még ritkábban éri meg.
A C3S-nél arra törekednek, hogy a felbocsátott műholdak megbízhatóak legyenek, ne váljék belőlük űrszemét. Fontos továbbá, hogy a nagy megbízhatóságú eszközeikre ne csak IOD-ket, hanem teljes műhold-konstellációkat bízzanak, így beindulhat a magyar műholdgyár akár évente több tíz példánnyal.
Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu
