Tech

A Teslanak sikerült visszavernie az oroszok támadását

Az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) jelentése szerint sikerült visszaverni egy oroszok által kezdeményezett kibertámadást, ami Tesla nevadai gigagyárát célozta. Elon Musk a Twitteren erősítette meg maga is a hírt, hozzátéve, hogy egy meglehetősen komoly támadásról van szó.

A szövetségiek vizsgálata szerint a 27 éves orosz kiberbűnöző, Igor Krjucskov amerikai útja során megpróbálta rávenni a Tesla egyik dolgozóját, hogy egymillió dollárért (kb. 300 millió forint) jutasson kártékony programot a gyár belsős hálózatába, ami lehetővé tette volna az érzékeny adatokhoz való hozzáférést. A terv az volt, hogy a Krjucskov mögött álló csoport zsarolni kezdte volna utána a vállalatot.

Az alkalmazott azonban inkább jelentette felettesének az esetet, aki az FBI segítségét kérte az ügyben. Együttműködésük eredményeként több bizonyítékot is sikerült gyűjteni a csalinak használt dolgozó segítségével. Krjucskovot letartóztatták, akár öt év szabadságvesztést is kaphat.


(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik