Tech

Elon Musk lett a világ negyedik leggazdagabb embere

A Bloomberg Billionaires Index alapján a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója, Elon Musk lett a világ negyedik leggazdagabb embere – írja a Mashable. Muskot egyedül a Facebook-alapító Mark Zuckerberg, a Microsoft-társalapító Bill Gates, illetve az Amazon tulaja, Jeff Bezos előzik meg a listán.

Hétfőn a Tesla részvényei 1650 dolláron zártak, ez megközelítette a cég korábbi rekordját. A becslések alapján a Teslának köszönhetően csak hétfőn 7,8 milliárd dollárral nőtt Musk vagyona,

amely a Bloomberg szerint 2020-ban már 57,2 milliárd dollárnál jár.

Úgy tűnik, hogy a közeljövőben tovább gyarapodhat a vállalkozó vagyona, hiszen a Tesla részvényeinek ára még mindig emelkedik, de a SpaceX értéke is nőni fog. Musk mindkét vállalatnál jelentős részvényesnek számít.

Kép: Saul MARTINEZ / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A nagy techvállalatok alapítói összességében jól szereplnek idén, Bezos, Gates és Zuckerberg vagyona is növekedett 2020-ban. Zuckerberg például először lépte át a 100 milliárd dolláros határt, Bezos pedig egyre közelebb kerül ahhoz, hogy az első ember legyen, akinek vagyona meghaladja a 200 milliárd dollárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik