Tech

Libabőrös előzetest kapott az új Call of Duty

Október 25-én kerül a boltokba a Call of Duty-sorozat legújabb része, ami ismét Modern Warfare alcímmel kerül a boltokba, a fejlesztésért pedig az az Infinity Ward felel, akik a tizenkét évvel ezelőtti hasonló elnevezésű epizódot is tető alá hozták. Az új játék ugyanakkor nem folytatás, és nem is a 2007-es játék feldolgozása. Leginkább szellemi örökösként, rebootként kell elképzelni, amiben egyrészt visszatér a tavalyi CoD-ból kimaradt egyjátékos részt, másrészt a program ismét a modern hadviselésére helyezi a hangsúlyt, hozzáigazítva napjaink viszonyaihoz, néhány érdekes újdonsággal megfűszerezve.

A játékhoz most kijött egy új előzetes, ami a történetre helyezi a hangsúlyt, és az akciódús, libabőrt okozó képsorokat látva már simán elképzelhető, hogy a fejlesztőknek sikerül a bravúr, és ismét egy olyan játékot tesznek le az asztalra, amiről még évekig beszélni fogunk, akár csak az első Modern Warfare-ről.

A sztorialapú kampányban visszatér az eredeti széria egyik ikonikus karaktere, Captain Price, ezúttal is fontos szerep jut majd az oroszoknak, a ránk váró helyszínek között pedig lesznek európai és közel-keleti helyszínek is: például London és az Urkzistan névre keresztelt fiktív állam, ahol a lázadókkal szövetkezve veszünk részt a csetepatékban. A fejlesztők ígérete szerint a történet kemény, felnőttes és aktuális lesz, olyan küldetésekkel, ahol a játékosoknak összetett szituációkban kell helyt állni, és számítani fog az is, hogy milyen stílusban oldjuk meg a feladatokat: forró fejjel vagy taktikázva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik