Tech

Még mindig rejtély, mik ezek a kövek a Marson

Már a NASA Opportunity marsjárója is észrevette azokat az apró, szinte teljesen gömb alakú köveket a marsi talajon, amelyek a mai napig foglalkoztatják a kutatókat. Egyelőre nincs megfelelő eszközkészletünk a vörös bolygón ahhoz, hogy rájöjjünk, pontosan miből vannak, és hogyan alakultak ki, de egy új kutatás most megpróbálkozott a lehetetlennel, méghozzá a Földön felbukkanó, hasonló kövek segítségével.

Amikor a NASA Opportunity rovere először vizsgálta a Marsot a felszínről, érdekes kőformációkra figyeltek fel a kutatók: a marsjáró képein apró, szinte teljesen szabályos gömb alakú köveket fedeztek fel, amelyekről úgy sejtik, vasban gazdagok, de valójában semmi konkrétumot nem tudnak megállapítani róla. A NASA-nál elnevezték őket áfonyáknak, és azóta próbálnak rájönni, hogy pontosan miből állhatnak, és hogyan formálódhattak ilyenné.

Ha sikerülne minderre fényt deríteni, az akár az ősi marsi körülményekről is rengeteget tudna mesélni.

Japán kutatók most különleges módszerekkel vizsgálták a marsi áfonyákat: a Földön kerestek a marsihoz hasonló körülményeket, és megfigyelték, hogy az itt található, hasonló kövek hogyan formálódhattak, és milyen az összetételük. A kutatók Utah-ba és Mongóliába utaztak, itt hasonlítanak ugyanis a legjobban a körülmények a Marsra – kivéve persze a ritka atmoszférát és a hőmérsékleti változásokat.

Az itt található, a marsinál egyébként sokkal nagyobb gömbszerű kavicsokról kiderült, hogy jellemzően egy kalcitmag körül alakultak ki, és csak a külső rétegek tartalmaznak nagyobb mennyiségben vasat. A megfigyelések és számítógépes kémiai összetétel-modellezés alapján a tudósok megállapították, hogy az ősi Marson magas vastartalmú, enyhén savas víz folyhatott, ami hosszú idő alatt ilyen kavicsokat csiszolt. Fontos különbség azonban, hogy a földi kavicsok ugyan kalcit körül formálódtak, de a marsi verziók csak vörösvasércből állnak. Ez viszont amiatt is lehet, hogy a kalcitot lassan kimosta a kövekből a víz.

A kövek szinte teljesen szabályosan gömb alakúak – (fotó: NASA/JPL-Caltech/Cornell/USGS)

Az áfonyák vizsgálatával nemcsak a marsi vízről, de az eltűnt atmoszféráról is többet tudhatunk meg. A japán kutatók szerint a bolygó egykor vastag légkörének végleges elvékonyodásához köze lehet a kavicsoknak is, több kutató azonban úgy gondolja, hogy nincs a Marson elég áfonya ahhoz, hogy a kalcit prekurzoraiknak közük lehessen az atmoszféra eltűnéséhez.

Persze azt is érdemes megjegyezni, hogy ha már a kutatás a hasonló földi kavicsokat is figyelembe vette, könnyen lehet, hogy félresiklott, hiszen a Földön nagyon nehéz modellezni a marsi körülményeket, pláne természetes formában. Ahhoz, hogy biztosan megállapíthassuk az áfonyák összetételét és kialakulásának történetét, sokkal finomabb műszerekre van szükségünk, mint amilyenek most a vörös bolygón a rendelkezésünkre állnak. A Mars 2020 roveren már lesznek olyan alkatrészek, amelyek ezeket a köveket jobban meg tudják vizsgálni a helyszínen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik