A verseny sokáig a két Mercedes-pilóta, az időmérőt megnyerő Russell és az összetettben éllovas Antonelli párharcát hozta, a legerősebb kihívónak pedig a három bokszkiállást tervező Hamilton tűnt.
A két Mercedes nem tudta igazán megközelíteni Hamiltont, inkább egymással csatáztak, Russellnek egyszer szóltak is a rádión, hogy növelje a tempót, mert elhúzott a Ferrari klasszisa.
Tíz körrel a vége előtt Hamilton, Russell, Antonelli, Norris, Verstappen, Leclerc, Piastri, Hadjar, Gasly volt az első tíz sorrendje.
Sokba került Antonellinek Russell megelőzése
Antonelli a 61. körben megelőzte Russellt, de a csatározás során a jobb első szárnya megsérült, és egy körrel később Antonelli autója lelassult, így az éllovas kiesett.
Heartbreak for Kimi 💔#F1 #BarcelonaGP pic.twitter.com/34Sg8zpvgg
— Formula 1 (@F1) June 14, 2026
Három és fél körrel a vége előtt ismét virtuális biztonsági autós fázis következett, ami a 65. körben ért véget.
Hamilton olyan előnnyel vezetett, hogy semmi nem veszélyeztette a sikerét, így először nyert a Ferrarival, ami pályafutása 106. diadala volt. Rajta kívül más még nem akadt, akit elsőként intettek le a McLarennel, a Mercedesszel, valamint az olasz istálló színeiben is.
A 41 éves brit pilóta legutóbb a 2024-es Belga Nagydíjon végzett az élen, a Ferrari-csapat a 2024 októberében rendezett mexikói GP-n ünnepelhetett sikert ezt megelőzően.
58 év után ismét három brit a dobogón
A dobogóra még Russell és Norris állhatott fel, így 1968 óta először fordult elő, hogy három brit pilóta végzett az első háromban egy F1-futamon. 58 évvel ezelőtt az Egyesült Államok Nagydíján Jackie Stewart, Graham Hill és John Surtees alkotta az első három sorrendjét.
A további pontszerzők: Verstappen, Piastri, Hadjar, Gasly, Colapinto, Lawson, Lindblad.
FIRST WIN IN RED ❤️#F1 #BarcelonaGP pic.twitter.com/6NuLXvNhm7
— Formula 1 (@F1) June 14, 2026
A vb két hét múlva Ausztriában folytatódik.
