Tech

Öt év múlva jöhet a Nissan gondolatolvasó autója

A világ legnagyobb autógyártói és techcégei több milliárd dollárt ölnek bele önjáró autók fejlesztésébe, amik még a gondolkodás terhét is leveszik az ember válláról, de a Nissan ezzel szembemegy. A cég elhintette, hogy a jövő héten kezdődő CES kütyüexpón bemutatja egy autós rendszer koncepcióját, ami a manuális vezetés élményét “gondolatolvasással” finomítja tovább.

A „B2V” (brain-to-vehicle) néven emlegetett rendszer lényege, hogy a vezető egy agyi aktivitásokat mérő, szenzorokkal felszerelt speciális sapkát visel, az autó szoftvere pedig képes dekódolni és felismerni,  hogy mi lesz a következő megtett mozdulat a vezetés során.

Ez persze nem azt jelenti, hogy pusztán gondolatokkal irányíthatóvá válik az autó, hiszen a mozdulatok elvégzése az ember feladata marad. Neki kell nyomnia a gázpedált, vagy kormányoznia, a rendszer csak segít a gyorsabb reakcióidő elérésében azzal, hogy hamarabb végrehajtja adott műveletet, mint a sofőr végrehajtaná azt.

Az első tesztek során úgy találták, hogy akár 0,2-0,5 másodperccel is, ami az emberek számára még nem feltűnően összezavaró, de megkönnyíti dolgukat.

Egy olyan jövőt képzelünk el, amiben a manuális vezetés még mindig közösségi értéket képvisel. A vezetés öröme olyan dolog, amit az embereknek nem kéne elveszteniük.”

– mondta el a Nissan egyik szakembere.

A cég elmondása szerint körülbelül 5-10 év kell majd a fejlesztéshez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik