Patrik nem az Ír-szigeten, hanem a római uralom alatt álló Britanniában, feltehetően Walesben született. Családja jó módban élt, vélhetően római polgárjoggal is rendelkezett. Gyermek és ifjú éveit pogányként élte, mígnem 16 évesen élete gyökeresen megváltozott – írja a Rubicon.hu.
Érintetlen, ellenséges terület
Ekkor ugyanis ír kalózok elrabolták és a sziget nyugati részén pásztorként dolgoztatták. A legenda szerint a sorscsapás hatására tért meg Istenhez, élete céljaként pedig az ige hirdetését választotta. Rabsága miatt azonban nem részesülhetett teológiai képzésben. Annyira erényes életet élt, hogy Isten mégis látomás útján szólt hozzá, és segített neki megszökni. Egy hajós szolgálatába szegődött, eljutott Galliába, ahol az auxerre-i püspök egyik monostorában 12 esztendeig készült missziós feladatára.
Látomásai már ekkor arra sarkallták, hogy térjen vissza az írek közé, és térítse őket keresztény hitre. Ám felettesei Szent Palládiuszt küldték a „smaragd szigetre”, Patrik csak azután utazhatott Írországba, hogy Palládiuszt Skóciába helyezték át. A későbbi szent a 430-as évek elején érkezett meg az írekhez, és majdnem három évtizeden keresztül hirdette az igét a pogányok között. Az írek püspökeként nehéz helyzetben volt: a területen soha nem jártak a római hódítók, így a kelta kultúra gyakorlatilag „érintetlen” volt a maga szokásaival, hagyományaival és ellenséges papjaival.
Lóhere és szentháromság
Szent Patrikot a legenda szerint gyakran fenyegették és akadályozták, ő azonban működése során így is számos kolostort és templomot emelt, és rengeteg hívet szerzett a kereszténység számára. Működéséről rengeteg csodás történet született. Az egyik szerint Szent Patrik egyszer egy szikláról szónokolva kiűzte az összes kígyót az Ír-szigetről, míg egy másik azt állítja, hogy a szent szavára egy alkalommal hasadék támadt a földben, és számos lélek alászállhatott a tisztítótűzbe, hogy bűntelenül térhessen vissza az életbe. Ő maga így fogalmazta meg életútját: „Mielőtt megaláztak, olyan voltam, mint a sárban heverő kő, de ő, a hatalmas, aki jött, könyörülettel felemelt, felmagasztalt és a fal tetejére rakott.”
Patrik munkásságához kötődik Írország egyik legismertebb szimbóluma, a lóhere is, a legenda szerint ugyanis a püspök ennek segítségével magyarázta el a Szentháromság tanát az íreknek. Patrik küldetését a feljegyzések szerint 461. március 17-én fejezte be, halála után pedig az Ír-sziget egy új történelmi korszakba lépett. A szent tevékenységét mindennél jobban megvilágítja az a tény, hogy Írországot hosszú ideig a „szentek szigeteként” emlegették, sőt, a későbbi századokban innen indultak a Britanniában térítő missziók – olvasható a történelmi témákat feldolgozó portálon.
Másfelől a kereszténység az ír kultúra fennmaradása és fejlődése szempontjából is rendkívül fontos volt, hiszen a Rómától való távolság miatt a helyi egyház jóval nagyobb szuverenitást élvezett, ami például a nyelvhasználatban is megmutatkozott. A meglehetősen autonóm ír közösségben Szent Patrikot rendkívüli tisztelet övezte, később pedig nemzeti hőssé növekedett, holott nem is a szigeten született; virágzó kultusza ellenére egyébként több mint 1200 év telt el, mire Róma főünnepet adományozott neki, mely Írországban nemzeti jelleget nyert.
