Attól tartottak, szavazati joguk megszerzése után a nők következő lépése a szesztilalom bevezetése lesz. Új-Zélandon nem hatott az érv, az állam első volt az egyenlőség bevezetésében.
A háború utolsó hónapjaiban lopott lapokból született, alig képeslapnyi méretű könyvben közel száz recept sorakozik, bebizonyítva, hogy a foglyok a legrosszabb helyzetben sem adták fel a reményt.
A történelem oktatása és kutatása a nemzeti öntudat megőrzésének egyik pillére, az alapképzés finanszírozása mégsem változott tíz éve. Egyre lejjebb kerül a lejtőn, most például megszűnik egy patinás tanszék az ELTE-n.
Rendeletekkel kormányzott, nemesi címeket osztogatott, saját pénzt használt. Az önjelölt I. Norton császár 21 évig uralkodott San Franciscóban, az emberek imádták, tenyerükön hordozták.
A marathóni csata után kilencezer vasba öltözött, fegyveres görög férfi rohant lélekszakadva Athénba: nem a győzelem hírével siettek, hanem családjukat, hazájukat megmenteni.
Erzsébet királyné és magyar népe kapcsolata egészen különleges volt, a kölcsönös szeretetre épült. Egy anarchista gyilkolta meg 1898. szeptember 10-én azért, hogy királyi vért ontson. Épp Sisi került az útjába.
Ha már meg kellett halni, Zrínyi és vitézei gondoskodtak róla, hogy tettüket nagy betűkkel írják a történelembe, és még kis meglepetést is hagytak a töröknek a földi pokollá vált Sziget várában.
Lehülyézte a publicistát, aki őt igyekezett megvédeni a balliberális elnyomástól. Hozzászokott már, hogy mindkét oldal elnyomja, de írás közben szabad, a többi meg úgysem számít. Interjú.
Egyetlen szikrából percek alatt a városrészt elpusztító tűzvész kerekedett 1810. szeptember 5-én. Az ott élők mindenüket elvesztették, 50 ember halt meg.
A Szinva patak áradása csaknem háromszáz ember életét követelte Miskolcon, a környékbeliekkel összesen 400-an haltak meg 1878. augusztus 31-én. Ez volt az újkori magyar történelem legtöbb halálos áldozatot követelő árvíz.
Szeretjük így emlegetni, de Ferenc József-föld soha nem volt gyarmat, főleg nem „magyar gyarmat”. Felfedezésében viszont elévülhetetlen érdemeket szerzett egy magyar orvos.
Az önálló, független magyar állam bukásának három mérföldköve Nándorfehérvár eleste, a mohácsi csata és Buda elvesztése. Mindhárom augusztus 29-én történt, nem hiába vált ez a dátum Nagy Szulejmán szerencsenapjává.
Amikor az Úr 1038. esztendejében végzetes betegség döntötte le a lábáról a magyarok első királyát, már csak egy kérése maradt: Mária mennybemenetelének ünnepén távozzon az árnyékvilágból. Imája meghallgattatott, ma 980 éve hunyt el Szent István.