Corvin János törvénytelen gyermekből előbb trónörökös, majd horvát bánt lett. Tragikus sorsával nemcsak saját, de egész dinasztiájának története is véget ért.
Amikor hatezer angol parlamentpárti katona 1643-ban megpróbált pár száz királypártit kifüstölni egy Tudor várkastélyból, brutális, évekig tartó ostrom vette kezdetét.
A mohácsi csata történelmünk jelentős fordulópontja. A hősi halottak magas aránya kemény helytállásról árulkodik, és kevesen tudják, hogy az „első kört” mi nyertük.
A munkajogi bírósághoz fordul az a tanár, aki szerint a malájoktól tanulták el a kínaiak a „repülő kungfut”, a rómaiak a hajóépítést, az ókori Görögország pedig nem létezett.
Hatalma stabilizálása után László király úgy érezte, eljött az idő, hogy hazai szentek avatásával demonstrálja: a magyar kereszténység nagykorúvá vált.
Szulejmán szultán élete talán legkeményebb ütközetét vívta II. Lajos ellen Mohácson, szerencsenapjának a csata dátumát választotta, és még Bécsben is a magyar királyt támadta.
Tudod, hogy milyen ma is közkedvelt desszertet ettek az ókori kínaiak? Vagy azt, hogy mivel szőkítették a hajukat a görögök? Teszteld a tudásod ezzel a 8 kérdéssel!
A legendák szerint szokása volt az is, hogy élelmet csempészett ki a palotából a szegény nép számára, egy másik történet pedig arról szól, hogy palástja egy alkalommal visszaadta egy vízbe fulladt ember életét.