Az iráni fehér forradalom, az ország gyors felemelése egyáltalán nem volt hamvában holt ötlet, de mivel mindez kőkemény diktatúrával párosult, a bukás elkerülhetetlen volt.
Seress Rezső is az a művész volt, aki ha Amerikába születik, világsztár lehetett volna. Hiába hívták, ő maradt füstös pesti kocsmákban a zongora mellett. Tragikus módon, önmaga vetett véget életének 1968. január 11-én.
Iszonyatos emberveszteség, káosz, elvetélt békepróbálkozások, majd teljes széthullás – így ért véget az Osztrák-Magyar Monarchia számára az első világháború.
A dagerrotípia a világ első, gyakorlati használatba kerülő képrögzítési eljárása volt, csak a Brit Birodalom területén nem lehetett szabadon használni.
18 évesen került Auschwitzba, ahonnan egyedül ő jött haza élve a családjából. Az ott történtekről csaknem hatvan éven át hallgatott, aztán átszakadt a gát: ma már nemcsak beszéddel, de tánclépésekkel is oldja a traumát.
Remek csellel nyitották a hunok a Pannóniáért indult harcot, de az első összecsapásból megfutamodtak. A következő alkalommal viszont kiütéses győzelmet arattak.
A Mary Celeste kilenc napig sodródott az Atlanti-óceánon magára hagyatva, mikor rátaláltak. A 10 fős személyzet, köztük a kapitány felesége és kétéves kislány örökre eltűnt.
Az évszázadokon át pezsgő, a XX. században azonban mélypontra került város az elmúlt években újra magára talált. Meglátogattuk, hogy megkeressük benne a Monarchia és a magyar történelem máig fellelhető nyomait.
Az orrdíszek hagyománya az ókorba nyúlik vissza, a lenge öltözetű hölgyek, szentek vagy állatok a hajó lelkét voltak hivatva jelképezni. A tengerészek akár életüket is feláldozták értük.
Mustafa Kemal Atatürk elképesztően rövid idő alatt egy teljesen átalakított országot hagyott maga után, nem csoda, hogy a törökök őszintén nemzetük atyjának tekintik.
Riasztó nem volt, a betörőket állványzat segítette bejutni az éppen felújítás alatt álló épületbe 1983-ban: összesen hét képet emeltek le gond nélkül a falról 1,5 milliárd forint értékben.
Ha a mondák világában keressük a magyarság eredetét, csak egy homályos pont adódik: Noé a nagyapja volt Hunornak és Magornak, vagy távolabbi felmenő? És akkor közvetlen felmenőnk Ménrót, az óriás.
Az első világháború kitörésekor még nem létezett csehszlovák állam. Sőt egy maréknyi „álmodozón” kívül senki sem gondolt arra, hogy valaha is létre fog jönni.