A kínai mikroprocesszor-gyártás büszkeségéről kiderült, hogy egy külföldi cég fejlesztése, a hatóságok még nem jelentették be, milyen büntetésre számíthat a csaló professzor.
Szuperszámítógépek modellezik a világ legfenyegetőbb pandemiás jelenségeit a WHO-nál. A nemzetközi összefogással megteremtett figyelőrendszer informatikai hátterét az IBM adja.
A Rensselear Polytechnic Institute bejelentette, hogy New York állam és az IBM segítségével egy olyan 100 millió dolláros szuperszámítógép megépítésébe kezd, amely a világ 10 legnagyobb kapacitású modellje között lesz.
Magyarországon továbbra is nő az internethozzáféréssel és mobiltelefonnal rendelkezők aránya a társadalmon belül, ezzel párhuzamosan ugyanakkor erősen visszaesett a vezetékes telefon-előfizetések száma – derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet Médiakutatásából.
Nem kell számítógép és internet ahhoz, hogy az álláskeresők elérjék az Állami Foglalkoztatási Szolgálat, az egész országra vonatkozó állás- és képzési ajánlatait, ez mobiltelefonról is lehetséges.
A nőket az egészség, a divat, a kultúra és a továbbtanulási lehetőségek érdeklik, ezzel szemben a férfiak a technikai vagy a tudományos információkról olvasnak legszívesebben.
Az Opera Software bejelentette, hogy az új Nintendo Revolution kódnevű játékkonzol az általa fejlesztett böngészőprogramot használja majd az internet eléréséhez.
Ismét előkerült a pornó domain kérdése, bár a vita meglehetősen érdekes fordulatot vett. Az ötletet eddig támogató szervezet az Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) most kifejezetten az xxx domain létrehozása ellen foglalt állást.
A redmondi szoftveróriás június 30-ig minden a Windows XP-t illegálisan használó németországi számítógép-tulajdonosnak felkínálja azt a lehetőséget, hogy legális példányra cserélje az operációs rendszerét és ráadásul még kedvezményes áron megvásárolhassa a Windows Vistát is.
A Microsoft külső (USB 2.0 porton csatlakoztatható) HD-DVD meghajtót dob piacra Xbox 360-as játékkonzoljához még a karácsonyi ünnepek előtt – írja a Reuters.
A hónapok óta folyó Petagon-hacker perében drámai fordulatot hozhat a bíró jelenlelegi álláspontja. Evans bíró a hacker kiadatása mellett foglalt állást, amely a vádlottnak súlyos éveibe kerülhet.
Az emberek imádnak utazni. A repülőterek azonban manapság nagyon gyakran a túlzsúfoltság vagy a feledékenység miatti bosszúság tárgyává is válnak. Egyre több utas hagyja el a nagy rohanásban a mobiltelefonját vagy a notebookját.
A mobiltelefon-gyártók és a mobilszolgáltatók gőzerővel támogatják a korszerű játékok elkészítését, sőt maguk is igyekeznek részt venni ezekben a munkákban.
Hazánk jelentős hátránnyal indul az új rendszerű műsorszórás európai szabályozását érintő tárgyalásokon, mivel még nem teremtette meg a digitális televíziózás hazai törvényi szabályozását.
A Sony bejelentette, hogy riválisához hasonlóan két változatban dobja piacra konzolját - a japán óriás az aránylag kedvező ár révén nem kizárólag játékgépként, hanem Blu-ray meghajtóként is számít a PS3 sikerére.
A világ legnagyobb memóriaáramkör-gyártója, a dél-koreai Samsung Electronics Co. Ltd., megemelte a digitális kamerákban és zeneszámlejátszó készülékekben alkalmazott flash memória áramköreinek árát.
Egyre többször vetődik fel az internetes cenzúra kérdése különböző fórumokon. A Reporters without Borders szerint a cenzúrát alkalmazó kormányok súlyosan megsértik a sajtószabadság intézményét.
Új mérési módszereket felhasználva készítette el legfrissebb felmérését a comScore amerikai piackutató intézet. A dokumentumból kiderült, hogy közel 700 millióan böngészik rendszeresen a világhálót, és azt is tudni lehet, hogy mely oldalakat látogatják a legtöbben.
Elhunyt Lillian Gertrud Asplund, a Titanic katasztrófájának utolsó amerikai túlélője - jelentette be vasárnap a massachusettsi egyházi közösség, amely a temetési szertartást rendezi.
Az Intelt vezető Paul Otellini bemutatta a fejlődő országok számára készülő notebook PC-t és beszámolt egy tervről, mely szerint 300 ezer mexikói tanár jut megfizethető árú PC-hez.
Lapértesülések szerint a szoftvercég felvásárolná a Yahoo egy részét, és az MSN a keresőcéghez kerülhet át. Mindez a Google visszaszorítására irányulna - Bill Gates jelentős újításokat és gyors felzárkózást ígér.