A Paksi FC -ben nincsenek hangzatos ígérgetések. Ahogy Kis Károly, a csapat mestere mondja: egyszerűen játszák a játékukat és belövik a helyzeteiket. Ez a titok.
A Tromsö már egy komolyabb játékerőt képviselő, fizikailag is erős együttes, így bravúrra lesz szüksége a magyar bajnoki ezüstérmesnek az Európa Liga selejtezőjében.
A Ferencváros után a másik Európa Liga-induló magyar együttes is győzött az első selejtezőkör visszavágóján, és várhatja norvég ellenfelét a következő körben.
Kis Károly a Paks labdarúgócsapatának vezetőedzője azt mondta, szeretnének örömöt okozni a Székesfehérvárra elutazó szurkolóiknak a csütörtöki EL-meccsen.
Az Európa Ligában bemutatkozó MVM Paks stadionját a bajnoki rajt előtt felújították, kicserélték a gyepszőnyeget, és új székekkel szerelték fel a lelátókat.