Foci

Paks: harc a nagyfiúkkal

A Tromsö már egy komolyabb játékerőt képviselő, fizikailag is erős együttes, így bravúrra lesz szüksége a magyar bajnoki ezüstérmesnek az Európa Liga selejtezőjében.

A nemzetközi porondra története során idén lépett ki először a Paks labdarúgócsapata, és az Európa Liga selejtezőjének első körében éltek is a lehetőséggel, kettős győzelemmel búcsúztatták az andorrai Santa Coloma csapatát (idegenben 1-0, „otthon” 4-0).

A második fordulóban már keményebb ellenfél vár Kis Károly tanítványaira, a norvég Tromsö látogat ugyanis csütörtökön a székesfehérvári Sóstói-stadionba, ahol a magyar bajnokság ezüstérmese saját stadionja alkalmatlansága miatt kénytelen játszani a nemzetközi meccseit. A norvégok is pályára léptek már az első körben, ahol a lett Daugava ellen 7-1-s összesítéssel léptek tovább ( az első, idegenbeli találkozón 5-0-s győzelmet arattak).

A norvég bajnokság jelenleg is zajlik, a Tromsö pedig nem is szerepel rosszul: úgy állnak a második helyen három ponttal lemaradva a Molde együttesétől, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak (összesen 14-et), mint a listavezető. Keretükben a norvég futballistákon kívül svéd, finn és szenegáli légiós is található.

Éger László csapatkapitány a mérkőzés előtt:

„Meggyőződésem, hogy csak akkor van esélyünk “partiban lenni” az ellenféllel, ha mindenki maximumot nyújt. A norvégoknak több válogatott játékosuk van, remekül érkeznek a kapu elé, erősségük – a gyorsaság és lendület mellett -, hogy fejjátékuk kiváló, rögzített játékhelyzetekből nagyon erősek. Bízom abban, hogy szervezett, fegyelmezett játékkal megnehezítjük a dolgukat, és akár bravúrra is képesek lehetünk. Az biztos, hogy rögtön a mérkőzés elejétől egy gyorsabb ritmusú játékra kell számítanunk. Kulcskérdésnek tartom, hogy gyorsabban tudunk-e játszani az eddigieknél, gyorsabban tudunk-e gondolkodni. Ha ez sikerül, akkor bármi megtörténhet, ha nem, akkor kevés esélyünk lesz” – nyilatkozta Kis Károly vezetőedző a klub honlapjának.

A paksiak mindenesetre semmit sem bíznak a véletlenre, Máté Csaba pályaedző vasárnap a helyszínen tekintette meg a norvég együttest. Mint elmondta, fizikálisan rendkívül erős csapat lesz az ellenfelük, de nem kell feltartott kézzel kimenni ellenük a pályára, a két mérkőzés alapján akár a magyar együttes javára is eldőlhet a továbbjutás. Hozzátette, a szervezettség és a csapategység fontos lesz a találkozón, mentálisan erősnek kell lenniük a paksi futballistáknak.

A Tromsö az idei szezon előtt legutóbb a 2009-2010-es idényben szerepelt nemzetközi kupában, az Európa Ligában akkor az Athletic Bilbao 4-3-as összesítéssel búcsúztatta őket. Nem is kell mondani, hogy a Paks is maximálisan elégedett lehetne egy hasonló különbségű továbbjutással.

A ma esti első mérkőzés 20 órakor kezdődik.

Európa Liga, 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés
Paksi FC – Tromsö
Székesfehérvár, Sóstói-stadion, 20 óra, vezeti: Joao Carlos Santos Capel (portugál)
A Paks várható kezdőcsapata:
Csernyánszki Norbert – Heffler Tibor, Éger László, Gévay Zsolt, Szabó János – Bartha László, Sifter Tamás, Fiola Attila, Sipeki István – Böde Dániel, Kiss Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik