Foci

NB 1, edzői értékelések – 2.0

Egyedül a Paks vezetőedzője volt maradéktalanul elégedett az OTP Bank Liga vasárnapi mérkőzéseit követően.

Három mérkőzést rendeztek az OTP Bank Liga 1. fordulójából vasárnap. A Honvéd a megerősödött Győrt fogadta a Bozsik-stadionban, és bár Hajdú révén megszerezte a vezetést, végül 2-1 arányban kikapott (épp Hajdú hibázott el egy büntetőt, még 1-0-nál).

Supka Attila, a hazaiak vezetőedzője a tényekre alapozta értékelését: szerinte az első félidőben jól játszott a csapat, de kihagyta a büntetőt, és aztán a győriek rúgtak két gólt és elvitték a három pontot. Csertői Aurél egykori csapata ellen szerezte meg az első sikert az új bajnokságban. “Enerváltan játszottunk, nem úgy, ahogy szerettem volna” – mondta, majd hozzátette, pozitívum, hogy a csapat hátrányból állt fel, amihez persze kellett Stavanovic kapus bravúrja is.

Eredmény – OTP Bank Liga, 1. forduló:
Budapest, Bozsik József Stadion, 1500 néző, Vezette: Iványi Zoltán
Budapest Honvéd – Győri ETO FC 1-2 (1-0)
Honvéd: Kemenes – Lovric, Botis, Kostolani, Novák A. – Németh N., Horváth A., Zelenka (Ivancsics, 60.), Hajdú (Danilo, 61.) – Abass, Délczeg. Vezetőedző: Supka Attila
Győri ETO: Stevanovic – Takács Á., Fehér Z., Djordjevic, Völgyi – Dudás (Aleksidze, 67.), Trajkovic, Pilibaitis (Windecker, 87.), Ji-Paraná – Simon A. (Dinjar, 69.), Koltai. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerzők: Hajdú (12.), illetve Dudás (57.), Dinjar (79.)
Sárga lap: Horváth A. (16.), Hajdú (48.), Németh N. (63.), illetve Takács Á. (42.)

A Ferencváros 34 éve képtelen mérkőzést nyerni Kaposváron, vasárnap sem változott a mérleg, hiszen 2-2-re végeztek a csapatok. Kétszer is hátrányba kerültek a főváros zöldek, de mind a két alkalommal egyenlíteni tudtak.

“A sérülések miatt veszítünk a hatékonyságunkból” – utalt Prukner László a balszerencsére, a meccs előtti napon Rósa Dénesnek eltört a keze, a bemelegítésnél pedig Jovanovic bokája sérült meg. Az ex-kaposvári szakember szerint nem volt elég agresszív csapata, amely azonban nagyot küzdött és rászolgált a döntetlenre.

Sisa Tibor azt emelte ki értékelésében, hogy a csapat fele tavaly még NB III-as volt, ehhez képest felvették a versenyt a jóval erősebb Ferencváros ellen. “A Fradi előnyben volt azzal, hogy már három tétmeccsen túl van, mert három meccs alatt még nem lehet elfáradni” – mondta a Kaposvár vezetőedzője.

Eredmény – OTP Bank Liga, 1. forduló:
Kaposvár, Kaposvári Rákóczi Stadion, 5000 néző, Vezette: Kassai Viktor
Kaposvári Rákóczi – Ferencváros 2-2 (1-1)
Kaposvár: Posza – Okuka, Bank, Zsók, Gujic – Hegedűs, Pedro – Pavlovic (Jawad 56.), Kulcsár K. (Farkas P. 78.), Katona (Peric 64.) – Grumic. Vezetőedző: Sisa Tibor
Ferencváros: Ranilovic – Balog Z., Csizmadia, Otten, Junior – Maróti – Morales, Józsi (Fülöp 75.), Andrezinho – Abdi (Pölöskei 79.), Felix (Alison 67.). Vezetőedző: Prukner László
Gólszerzők: Okuka (5.), Peric (73.), illetve Felix (26.), Otten (83.)
Sárga lap: Zsók (28.), Okuka (33.), Grumic (45.), illetve Felix (33.)

Nagy meccset játszott egymással a Paks és a Kecskemét is, ahol a hazaiak 3-2-re nyertek, de a győzelem nagyobb arányú is lehetett volna. Kis Károly, az MVM-Paks vezetőedzője kifejezetten örült annak, hogy a játékosok bírták a nagy iramot és egy erős Kecskemétet múltak felül. A szakvezető szerint a játékosait maximális dicséret illeti, még akkor is, ha egy-egy alkalommal a figyelem alábbhagyott.

Tomislav Sivic, a Kecskemét vezetőedzője bosszús volt. “Ha egy légiós fél méterről nem tudja berúgni üres kapura, akkor minden mást fölösleges magyarázni” – utalt a csapat afrikai játékosainak ismételt ügyetlenkedésére a szerb szakember. Sivic szerint meg kell tanulni passzolni, annak ellenére, hogy három éve ezt gyakorolják a csapatánál.

Eredmény – OTP Bank Liga, 1. forduló:
Paks, Paksi Stadion, 2200 néző, Vezette: Solymosi Péter
Paksi FC – Kecskeméti TE 3-2 (1-1)
Paks: Csernyánszki – Heffler T., Éger, Fiola, Báló – Sifter, Sipeki – Bartha (Mészáros I., 92.), Böde, Magasföldi (Kiss T., 61.) – Hrepka (Heffler N., 61.). Vezetőedző: Kis Károly
Kecskemét: Németh G. – Gyagya, Radanovic, Balogh B., Mohl – Ebala – Cukic (Savic, 80.), Bertus, Gyurcsó (Simon A., a szünetben) – Foxi, Stokic (Litsingi, a szünetben). Vezetőedző: Tomislav Sivic
Gólszerzők: Hrepka (20.), Bartha (49.), Böde (74.), illetve Stokic (30.), Simon A. (90.)
Sárga lap: Fiola (54.), illetve Ebala (64.), Balogh B. (78.)
Az OTP Bank Liga 1. fordulójának eredményei:
Debreceni VSC-TEVA – Vasas-Híd 5-2
Diósgyőri VTK – Zalaegerszeg 4-1
Pécsi MFC – Haladás-Sopron Bank 1-0
Újpest FC – Lombard-Pápa 0-1
Budapest Honvéd – Győri ETO FC 1-2
Kaposvári Rákóczi – Ferencváros 2-2
MVM-Paks – Kecskeméti TE-Ereco 3-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik