Foci

Így jutott tovább a paksi csodacsapat

Remek bravúrt bemutatva, egyedüli magyar kupacsapatként továbblépett az MVM-Paks a labdarúgó Európa Liga harmadik selejtezőkörébe.

Kevesen gondoltak volna arra, hogy az első mérkőzésen 1-1-s döntetlent elérő Paks Norvégiában vívja majd ki a továbbjutást – ráadásul egyedüli magyar együttesként.

Az Európa Ligában és a nemzetközi kupákban is újoncnak számító bajnoki ezüstérmes tolnaiak bravúros sikert végrehajtva, három gólt szereztek idegenben a Tromsö ellen, ráadásul úgy, hogy műfüvön játszottak, 15 fokban.

Tovább fényesíti a magyat sikert, hogy a Paks úgy intézte el jóval magasabban jegyzett vetélytársát, hogy nem halasztotta el hétvégi bajnokiját (cseppet sem volt egyszerű a kupagyőztes Kecskemét elleni mérkőzés, mellesleg azt is megnyerték 3-2-re), valamint az a tény, hogy egyetlen egy légiós sem szerepel a keretben.

A színtiszta magyar siker példanélküli az elmúlt évek focitörténelmében, annál szívmelengetőbb. A mieink egyedüli csapatként maradtak állva a harmadik kör előtt, a Ferencváros és a Kecskemét is bosszantó körülmények között esett ki, előbbi hosszabbítás után, a 119. percben kapott góllal, utóbbi pedig egy Aktobéban elért 0-0-val, az itthoni 1-1- után búcsúzott.

A Paks a következő körben László Csaba egykori együttesével, a skót Hearts csapatával találkozik.

Itt van a három paksi gól:

Eredmény – Európa Liga selejtező, 2. forduló:
Tromsö, 4000 néző, Vezette: Yildirim (török)
Tromsö (norvég) – Paksi FC 0-3 (0-0)
Továbbjutott a Paks, 4-1-es összesítéssel.
Tromsö: Malmkvist – Norbye, Björck, Ciss, Yndestad – M. Andersen (Jama, 66.), Kara, R. Jenssen, Drage – Abdellaoue (S. Möller, 65.), Nyström (R. Johansen, 54.). Vezetőedző: Högmo Per-Mathias
Paks: Csernyánszki – Heffler T., Éger, Fiola, Báló – Sifter, Sipeki – Bartha, Böde, Vayer (Magasföldi, 78.) – Kiss T. Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerzők: Kiss T. (59., 77.), Böde (62.)
Sárga lap: Éger (35.), Bartha (76.), Böde (87.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik