Média print

Az ORTT-nek öt fővárosi frekvenciára kell kiírnia pályázatot még a nyáron, közülük a Juventus által használt jogosultságért legalább évi 164 millió forintot kérnének. A háttérben a Danubius és a Sláger is a visszatérésre készül.
2010. 06. 18. 06:00
A hagyományos médiában és a blogokban panaszkodó ügyfeleket érdemes komolyan venniük a cégeknek. A kezeletlen reklamációk vagy rossz reagálások sokat ronthatnak a vállalat imázsán.
2010. 06. 18. 06:00
A gazdasági válság alig befolyásolta a nagyvállalatok megítélését, ez a szakértők szerint a jól ütemezett kommunikációnak köszönhető. Az idén a Richter Gedeon hírneve a legerősebb.
2010. 06. 18. 06:00
Világszerte jelentős fejlesztések indultak a net¬kapcsolatok sebességének növelésére, itthon 120 Mbit/s a csúcs. Az otthoni webhozzáférések átlagos gyorsaságában már sikerült megelőznünk az Egyesült Államokat.
2010. 06. 18. 06:00
Bár az egyik legnépszerűbb webes szolgáltatás a világon, egyelőre nem sikerült nyereségessé tenni az idén ötéves YouTube-ot. A videomegosztó portál itthon is hódít, márciusban már a hazai netezők közel kétharmada kattintott rá.
2010. 06. 18. 06:00
Talán egyetlen márka élete sem fonódik össze annyira a művészettel, mint az osztrák Frey Wille ékszereké, amelyek viselői a luxus mellett a kultúrtörténet remekeit is testközelből élvezhetik.
2010. 06. 18. 06:00
A tavaszi szezon végével búcsút inthetünk a Mónika-show-nak és a Joshi Bharatnak. Nehéz olcsóbb műsort találni ebbe a sávba, így könnyen lehet, hogy sorozatokkal töltik ki a helyüket.
2010. 06. 02. 15:00
A Walt Disney nyerte a médiabirodalmak árbevétel alapján számított versenyét 2009-ben. A következő rangsort nagy valószínűséggel az egyesülő Comcast–NBC vezeti majd.
2010. 06. 02. 15:00
Egyre több kozmetikai márka fedezi fel magának az erősebb nem képviselőit. Hosszú távon a legnagyobb potenciál a bőröregedést gátló szerekben és a biokozmetikumokban rejlik.
2010. 06. 02. 15:00
Ugrásszerű növekedést hoz az idei év a hazai keresőmarketing-piacon – állítja Janusz Moneta, a Google közép- és kelet-európai marketingigazgatója. Úgy véli, a vezető szerep megtartása a technológia fejlesztésén múlik.
2010. 06. 02. 15:00
A UPC Direct újbóli növekedését várja Magnus Ternsjö, a UPC DTH ügyvezető igazgatója, aki egyelőre nem lát nagy üzletet a 3D-formátumú sugárzásban.
2010. 06. 02. 15:00
Próbáltuk kideríteni, mi állhatott annak a hátterében, hogy a Media Hungarynek 13 év után távoznia kellett Tihanyból. Csermely Ákos elégedett a balatonfüredi helyszínnel, de még nem döntött, hol rendezi meg a következő konferenciáját.
2010. 06. 02. 15:00
A célunk, hogy az Adevarul Holding néhány éven belül Kelet-Közép-Európa legnagyobb médiavállalatává nője ki magát – nyilatkozta lapunknak Imre Péter, a romániai cég áprilisban kinevezett vezérigazgatója.
2010. 06. 02. 15:00
Várhatóan felpezsdíti a 3D-s tévék piacát a labdarúgó-vb, de a drukkerek a legtöbb országban főleg a mozikban és különböző szurkolói zónákban nézhetik szemüvegben a meccseket.
2010. 06. 02. 15:00
Megpezsdült a hazai IPTV-piac tavaly, a megoldás megjelent több közepes méretű webszolgáltató kínálatában is. A gazdasági válság ellenére világszerte gyorsan terjed a technológia.
2010. 06. 02. 15:00
Meddig tart a piac mélyrepülése? Hogyan lehetne a visszaesés mértékét csökkenteni, netán visszaszerezni valamennyit az ATL-piacról talán hosszú időre eltűnt pénzmennyiségből? Nem meglepő módon ezek a kérdések az állandó szereplői mostanában a szakmai konferenciáknak, párbeszédeknek.
2010. 06. 02. 15:00
Előfizetéses csomagjával már komolyabb versenytársat jelenthet a kábel- és műholdas szolgáltatóknak a MinDig Tv. A harc nyolcszázezer potenciális előfizetőért folyik.
2010. 06. 02. 15:00
Komoly lökést adhat az afrikai futball fejlődésének a labdarúgó-vb. A szponzorok a piac bővülését várják, a futballklubok pedig abban bizakodhatnak, hogy a kimeríthetetlennek tűnő játékoslelőhely tartogat még számukra egy-két „csiszolatlan gyémántot”.
2010. 06. 02. 15:00
Királyi házasságokat szentesítenek, országok sorsa fölött döntenek vele és James Bond is előszeretettel használja. A státusszimbólummá avanzsált Montblanc tollak a kezdetektől egyet jelentenek a minőséggel.
2010. 06. 02. 15:00
A sportszergyártó márkák a nagy események előtt mindent bevetnek piaci részesedésük növelése érdekében. A futball-világbajnokság kapcsán a legnagyobbak, az Adidas, a Nike és a Puma is masszív kommunikációs hadjáratba kezdett.
2010. 06. 02. 15:00
A Borsodi igyekszik minél jobban kihasználni a labda-rúgó-világbajnokság nyújtotta lehetőségeket – mondta lapunk érdeklődésére Mészáros Zsolt. A cég marketingigazgatója szerint ilyenkor minden szem a képernyőkre szegeződik.
2010. 06. 02. 15:00
A Schumacher branddel kampányol a hétszeres világbajnok rajongóinak körében a Hungaroring Sport Zrt. A gazdasági válság miatt több ezer hazai és külföldi helyszíni nézőt vesztettek, az idén a német pilóta visszatérését szeretnék felhasználni a nézőszám növelésére.
2010. 05. 05. 22:20
Két-három év alatt a három legnagyobb online ügynökség egyike lesz a Rebel Rouse – jelzi várakozását a közelmúltban felvásárolt céggel kapcsolatban Kerti Attila, a Maximize ügyvezetője.
2010. 05. 05. 22:20
Olvasói sztorik