Üzleti tippek

Visszatérésre készül a Sláger és a Danubius

Az ORTT-nek öt fővárosi frekvenciára kell kiírnia pályázatot még a nyáron, közülük a Juventus által használt jogosultságért legalább évi 164 millió forintot kérnének. A háttérben a Danubius és a Sláger is a visszatérésre készül.

Hetedik hónapja annak, hogy elhallgatott a Sláger és a Danubius Rádió. Az előbbi egy minimális költséggel fenntartott webrádió formájában még létezik, a Danubiust működtető cég viszont csődeljárás alatt áll. A háttérben láthatók mozgolódások a két adónál, egyiküknél sem adták fel, hogy visszatérjenek, bár a hírek szerint ennek némileg más útját keresik.

A Sláger szakmai befektetője, az amerikai Emmis láthatóan presztízskérdést csinál abból, hogy bírói úton vegyen elégtételt. „A társaság minden jogi eszközt igénybe vesz – mind Magyarországon, mind a nemzetközi fórumokon –, hogy igazát bizonyítsa” – olvasható a társaság éves beszámolójában. Ebben külön kiemelik, hogy a neten azért tartják fenn a rádiót, hogy a márkanév ismertsége megmaradjon. „Így annak a lehetősége adott legyen, hogy a jogi eljárás pozitív lezárását követően folytathassuk az országos rádiós műsorszórást” – fogalmaznak a rádiónál. Úgy tudjuk, hogy ehhez valóban tartja is magát az Emmis, tehát kisebb, regionális frekvenciákért továbbra sem szállnak harcba, csak az országos adóhálózat visszaszerzése érdekli őket.

Érintetlen iroda

A Danubius kissé más helyzetben van. A Sláger szakmai befektetőjének a rádió 2003 óta nyereséget hozott, ők bármi is lesz, összességében pozitívan jönnek ki az üzletből. A Danubiust ugyanakkor 2008 elején vásárolta meg egy pénzügyi befektető, a Mezzanine Management Central Europe, ők még futnak a pénzük után.

Információink szerint a döntéshozók és a Danubius tulajdonosa között felmerült a peren kívüli megállapodás lehetősége. Ennek értelmében frekvenciacsomaghoz jutna a rádió, s cserébe elállnának a több milliárd forintos kártérítési igényüktől. A Danubius elvileg bármikor újraindulhatna, irodaházukat, stúdiójukat nem számolták fel, a Váci úti székházban november óta minden érintetlenül áll.

A Mezzanine-nál megkeresésünkre a fentieket nem erősítették meg, azt viszont elismerték, hogy hajlanának valamilyen peren kívüli megállapodásra, viszont egyelőre a júliusban folytatódó perre koncentrálnak. Más forrásból úgy értesültünk, hogy a megegyezések valóban nem haladnak előre, és ebben szerepe van a kormányváltás körüli kavarodásnak is, azaz még nem igazán látni, hogy jelenleg kivel érdemes tárgyalni.
Korábban a Danubiusszal kapcsolatban is felmerült, hogy indulnának helyi rádiós jogosultságokért. Most viszont a Mezzanine-nál lapunknak azt mondták, hogy jelenleg nem kívánnak kisebb frekvenciákra pályázni.

erősödő neo és kossuth

A legfrissebb, áprilisi hallgatottsági adatok szerint továbbra is elemében van az MR1-Kossuth Rádió. A közszolgálati híradó az újfajta hallgatottságmérés januári bevezetése óta hónapról hónapra javította eredményét a 15 év felettiek körében. Januárban a közrádió egy átlag nap 1,4 millió hallgatót ért el, áprilisban ez a szám már 1,8 millió volt.
Az MR1 a rádiós főműsoridőben, azaz a reggeli sávban is erős, ha nem is sokkal, de 1,17 milliós hallgatottságával veri a Neo FM-en futó Bumerángot. A Kossuthon szintén népszerű a Déli krónika, amely átlagosan 724 ezer hallgatót vonz.

A két országos kereskedelmi adó közül a Neo hallgatottsága is nőtt áprilisban, az év elején még csak egymillióan voltak kíváncsiak egy átlagos napon a rádió műsorára, áprilisig ehhez begyűjtöttek még 400 ezer hallgatót. A kereskedelmi célcsoportban a reggeli sávban vezetnek a Class előtt, teljes napon viszont egy hajszállal jobban áll a Class. Utóbbi rádió az év elejéhez képest nem tudta bővíteni a hallgatótáborát. A fővárosban, teljes napon, a kereskedelmi célcsoportban 163 ezer hallgatójával a Neo viszi a prímet. Második helyen a Juventus áll 145 ezres, majd a Class 126 ezres hallgatószámával, negyedik a 119 ezres Rádió 1.

Pedig a következő hónapokban lenne rá lehetőségük, hiszen frekvenciamegújítási dömping lesz. Az ORTT-nek az idén nyáron csak a fővárosban ötöt kellene meghirdetnie. A feltételes mód azért indokolt, mert az országos frekvenciák pályáztatásához hasonlóan megint csúszásban vannak.

A felszabaduló jogosultságok közül a legértékesebbnek a Juventus Rádió által használt 89,5 MHz-es sáv számít, amely jövő márciusban jár le. Az új pályázatot már tavasszal ki kellett volna írni, ehhez képest az ORTT csak júniusra tűzte ki a frekvenciával kapcsolatos meghallgatást. Ezután elvileg 30 napon belül ki kell írni a pályázatot.

ORTT-re várva

Az ügymenetet mindenesetre hátráltatja, hogy jelenleg nincs meg a médiahatóság ötfős minimális törvényes létszáma. A választások után kikerült a testületből az SZDSZ által jelölt Timár János, valamint Gyuricza Péter az egyik MSZP-delegált, s így a Fidesz-, MSZP-, KDNP-tagokból álló ORTT-nek még ki kell egészülnie egy LMP-s és egy jobbikos taggal.

A fentiek miatt van rá esély, hogy a Danubius és a Sláger esetéhez hasonlóan a Juventus, a Klubrádió, a Roxy Rádió, a Sztár FM és a Rádió 1 jelenlegi frekvenciájáról is csak nem sokkal a lejárat előtt lesz döntés. A Juventust irányító Laczkó Endre már korábban megerősítette, hogy újra pályázni fognak a lejáró frekvenciájukra. Lapunk kérdésére pedig így nyilatkozott Pallagi Ferenc, a Sztár FM-et működtető Híd Rádió Zrt vezérigazgatója és Hauk Zoltán, a Rádió 1 kereskedelmi igazgatója is.

Aggodalomra elvileg a Klubrádiónak van a legkevesebb oka, a frekvenciapályáztatás elhúzódása miatt ugyanis tavasszal rástartoltak a Radio Deejay egykori fővárosi frekvenciájára, és a favorit Katolikus Rádiót kigolyózva megszerezték a jogosultságot. A gyakorlatban azonban könnyen lehet, hogy a Klubrádió nem tudja használatba venni az elnyert frekvenciát, ugyanis az ORTT kormánypárti tagjai sérelmezték a döntést, és egyelőre alá sem írták a rádió műsor-szolgáltatási szerződését.
Arató András, a rádió tulajdonosa korábban úgy nyilatkozott, hogy amennyiben nem tisztázódik a megnyert jogosultságuk helyzete, úgy a Klubrádió indul a jelenleg használt 95,3 MHz-es frekvenciájuk meghosszabbításáért.

A médiahatóság egy tervezetet is közölt azzal kapcsolatban, hogy milyen díjért hirdetné meg a fenti rádiók frekvenciáit. Az ORTT nagyjából az adók által jelenleg is fizetett éves műsor-szolgáltatási díjat tekintik alapnak (az összegeket lásd táblázatunkban), viszont ezek csak minimumdíjak, magyarán a pályázatokban erről a szintről indul a licit. Például a jelenleg a Juventus Rádió által használt, 3,3 millió potenciális hallgatót elérő 89,5 MHz-es frekvenciáért legalább 164 millió forintot kell majd évente fizetni.

Visszatérésre készül a Sláger és a Danubius 1

Vidéki helyek

Ezzel párhuzamosan számos régi és új vidéki frekvencia is szabad préda lett. Május végéig nyolc ilyen jogosultságért pályázhattak az érdeklődők: Győr, Debrecen, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Fehérgyarmat, Karcag és Szombathely volt soron. A legutóbbi pályázathoz hasonlóan ismét nagy a tülekedés, az országos hálózatot építő adók közül mindenki többet is benyújtott, hátha nyer valamelyiken.

A Klubrádió tulajdonosi köréhez köthető Lokomotív Kft. négy városi frekvenciáért indult, csakúgy, mint a Juventus cége, a Hangforrás Kft. A Rádió 1 székhelyére bejegyzett Zenebolygó Kft. összesen öt jogosultságra startolt rá. A Lánchíd Rádió márciusban már indult öt városi frekvenciáért, most egy fehérvári jogosultságra adtak be pályázatot.

Aktívak a vallási rádiók is, a lelkesen terjeszkedő Mária Rádió most két várost célzott meg. A fővárosi Radio Deejay pályázatán felsült Katolikus Rádió szinte mindenre pályázik, a nyolcból hat városban elindultak a sugárzási jogért. A győri, debreceni és szegedi adóra pályázók között pedig ott van az Európa Rádió Nonprofit Kft., amely a református egyház érdekeltsége.

Címkék: Média print

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.