Üzleti tippek

A fellendülés éve

Ugrásszerű növekedést hoz az idei év a hazai keresőmarketing-piacon – állítja Janusz Moneta, a Google közép- és kelet-európai marketingigazgatója. Úgy véli, a vezető szerep megtartása a technológia fejlesztésén múlik.

– Úgy tudom, az interaktív és marketingügynökségek számára meghirdetett, néhány hete bemutatott új program kapcsán utazott Magyarországra. Melyek a kezdeményezés főbb elemei?

– Két szinten voltak változások, egyrészt globálisan megújul a Google AdWords Minősítési Program, elindítunk egy internetes „szaknévsort”, amelyen az AdWords minősített szakértőire lehet majd rákeresni, illetve átalakul az alkalmazásfejlesztői felület díjszabása. Emellett indítottunk egy programot kimondottan a magyarországi ügynökségek számára. A kezdeményezéshez csatlakozó cégek képzéseken vehetnek részt, exkluzív tudásanyaghoz juthatnak és közvetlen segítséget kapnak az ügyfélszerzéshez.

– Miért pont most indították el ezt a programot? Szerepet játszott ebben az, hogy a válság a jelek szerint enyhül, és kezd magához térni a gazdaság?

– Ez a legjobb időpont a megújulásra, látszólag vége a recessziónak, itt a lehetőség az ügynökségek számára, hogy sikeresek legyenek. Ehhez azonban az kell, hogy kihasználják az ügyfelek fejében az elmúlt években végbement nagy változásokat. Most a hirdetők számára az a fontos, hogy pontosak és mérhetők legyenek a reklámok, tudják, hogy milyen megtérülést eredményez az erre fordított pénzük. Különösen igaz ez a régiónkra, ahol nagyon sok a kis- és középvállalkozás.

– Milyen különbségeket lát a közép- és keleti-európai, a nyugat-európai, valamint az amerikai keresőmarketing-piac között?

– Több oldalról is lehet vizsgálni a kérdést. Egyrészt a piac volumene szempontjából nyilvánvaló, hogy Nagy-Britannia vagy az Egyesült Államok jóval nagyobb. Másrészt azonban ebben a régióban is már 7-10 százalék körül van az internetes hirdetések részesedése a teljes reklámpiacból, ami figyelemre méltó. Ha pedig azt nézzük, hogy mennyit keresnek a netezők a világhálón, azt találjuk, hogy régiónkban az átlagos internetező többet és intenzívebben használja a keresőprogramokat, mint például amerikai társa. Megint más a helyzet, ha a kkv-k helyzetét vizsgáljuk, ott még bőven van tennivaló. Egy közelmúltban készült felmérés szerint Lengyelországban a kkv-k több mint felének nincs weboldala. Azt vallják, ha van ügyfelük, nincs szükség a webes jelenlétre. Hasonló hozzáállás Magyarországon is tapasztalható.

– Hogyan lehet ezen változtatni?

– Erre több lehetőség is van. Az egyik a képzés, mint mostani utam alkalmával is, igaz, ez most áttételesen, az ügynökségeken keresztül zajlik. A másik hasznos dolog, ha olyan sikeres példákat, esettanulmányokat tudunk bemutatni, amelyek megmozgatják a kis- és középvállalkozások vezetőinek fantáziáját.

– Mire számíthatunk az idén a keresőmarketing-piacon?

– Ugrásszerű lehet a fejlődés a Magyarországon. A kkv-k ugyanis felismerik – és nemcsak itt, de a környező országokban is – a webes hirdetésben rejlő lehetőségeket.

– A keresésekhez kapcsolódó hirdetések gyorsan bővülő piaca egyre több helyi céget is ebbe a szegmensbe csábít. Magyarországon például az elmúlt hónapokban több új keresőszolgáltatás is a nyilvánosság elé lépett. Nem tartanak a helyi kezdeményezésektől? Hogyan tudják megőrizni a vezető szerepüket?

– Mindig nagyszerű, ha több szereplő versenyez egy adott területen, ebből az ügyfelek csak profitálhatnak. Továbbra is kulcsfontosságú a technológiánk fejlesztése, hogy minél gyorsabban minél relevánsabb válaszokat adjunk.

– Említette, hogy már többször járt Magyarországon. Mit szeret a legjobban hazánkban és mi az, ami esetleg kiábrándította?

– Imádom a gulyást. Pár éve a Balatonon, egy kis étteremben ettem életem legfinomabb gulyáslevesét. Hogy mi a legkiábrándítóbb? A magyarok vállalkozó szelleműek, mégis a nagyfokú bürokrácia miatt számos akadályba ütköznek – nincs lehetőségük a doménnevek online megvásárlására, adatlapok sokaságát kell kitölteniük stb. – és ez lassítja a kkv-k internetes fejlődését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik