Üzleti tippek

Keleti hódítók

admin
admin

2010. 06. 02. 15:00

A célunk, hogy az Adevarul Holding néhány éven belül Kelet-Közép-Európa legnagyobb médiavállalatává nője ki magát – nyilatkozta lapunknak Imre Péter, a romániai cég áprilisban kinevezett vezérigazgatója.

– Hogy lesz egy magyar menedzserből Románia egyik legnagyobb médiavállalatának vezérigazgatója?

– Az Adevarul Holding elsődleges célja eddig az volt, hogy termékei minél több olvasóhoz eljussanak. A piaci térhódítás után azonban most már az a legfontosabb feladat, hogy nyereségessé tegyük a céget. A tulajdonos, Dinu Patriciu több mint százmillió eurót fektetett a vállalkozásba, érthető, hogy lassan pozitív pénzügyi eredményeket szeretne látni. Engem azért keresett meg, mert az eddigi teljesítményeim alapján megbízik bennem.

– Ön korábban a dohányiparban és az élelmiszeriparban dolgozott, a médiában soha. Nem tart attól, hogy mostantól egy teljesen más területen kell helyt állnia?

– Az én szempontomból teljesen mindegy, hogy dohánygyárról, csokoládéüzemről vagy médiavállalatról beszélünk, a feladat mindenhol ugyanaz: a terméket eladni a fogyasztónak. Nem nukleáris fegyverről vagy tengeralattjáróról van szó, hanem tömegcikkről, és ettől kezdve számomra nincs különbség a csoki, a cigaretta és az újság között.

– Milyen lépéseket tervez a nyereségesség érdekében?

a cég

Az Adevarul Holding Románia egyik legnagyobb médiavállalata. A Dinu Patriciu milliárdos üzletember érdekeltségébe tartozó cég 21 kiadvánnyal van jelen a piacon. Többek közt az egyik legnagyobb példányszámú napilapot, az Adevarult adja ki. A korábban a Ringier-hez tartozó ukrán Blik megszerzése után tavaly a vállalat a brit OK! sztármagazin licencét is megvette. Ugyancsak az Adevarul Holding gondozza a Forbes romániai kiadását. A társaság 21,7 millió euró árbevételt ért el 2008-ban.

– A híresztelésekkel ellentétben nem lesznek lapbezárások, és nem tűnnek el a standokról az újságokkal együtt árusított könyvsorozatok sem. Ugyanakkor racionalizálunk, ahol lehet, csökkentjük a költségeket, és jelentősen növelni akarjuk a reklámbevételeket. El szeretnénk érni, hogy a jövőben minden hirdetőnek elsőként a mi lapjaink jussanak eszébe, ha reklámozni szeretne, és bízom abban, hogy már 2011-ben az Adevarul Holding könyvelheti el a legtöbb hirdetési bevételt a romániai médiavállalatok közül.

– Jelenleg Moldovában terjeszkednek, több lapot is megjelentetnek a keleti szomszédban. Magyarországra is készülnek?

– Nem titkoljuk, hogy komoly külföldi terjeszkedésben gondolkodunk. Számunkra azonban nincs magyar, ukrán vagy román piac; megnyert piacok és (még) el nem ért piacok vannak. Minden lehetőséget számba veszünk, mert az a célunk, hogy az Adevarul Holding néhány éven belül Kelet-Közép-Európa legnagyobb médiavállalatává nője ki magát.

– Továbbra is főleg a nyomtatott sajtóban látnak fantáziát?

– Nem csak. Egyre nagyobb teret nyer az online és nagy potenciál van a tévékben is. Igaz, utóbbi jövőjét én nem abban látom, amit ma tévének hívnak, hiszen ezek az esetek többségében pusztán műsorelosztó csatornák. Szerintem a jövőben az üzlet a tartalomgyártásban lesz.

–Milyennek látja jelenleg a román médiapiacot?

– A válság természetesen ugyanúgy éreztette a hatását nálunk is, mint például Magyarországon. A reklámbevételek zuhantak, lapokat szüntettek meg, sok újságírót elbocsátottak. A jövőre nézve optimista vagyok, hiszen nagy lehetőségek rejlenek még a román médiapiacban abból adódóan, hogy az még strukturálatlan. Egy fejlettebb piacon most sokkal nehezebb dolgom lenne.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Feketemunkás a Fidesz kereskedelempolitikusának cégében

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.