Az EP magyar képviselői levelet írtak Jean-Claude Trichet-nek, az Európai Központi Bank elnökének, amelyben azt kérik, az EU hivatalosan is ismerje el a közös európai pénz magyar helyesírását, vagyis „euro” helyett „euró” legyen a magyar írásmód.
Silvio Berlusconi jól van, és még ezen a héten visszatér Olaszországba – jelentette ki keddi nyilatkozatában a jobbközép ellenzéki vezető egyik szövetségese, Gianfranco Fini, a jobboldali Nemzeti Szövetség (AN) feje.
Az öt bolgár ápolónő és egy palesztin orvos ügyében ítélkező líbiai bíróság kedden bűnösnek találta mind a hat személyt több mint 400 gyermek HIV-vírussal való szándékos megfertőzésében, és halálra ítélte őket.
Oroszországnak alapjában véve megfelel az EU-trojka új BT-határozattervezete az iráni atomügyben, mely szankciókat vetne ki Teherán nukleáris ambíció miatt.
Nem történt előrelépés az Észak-Korea atomprogramjáról folytatott hatoldalú tárgyalások első napján - közölte kedden Christopher Hill amerikai küldöttségvezető, borúlátóan nyilatkozva a következő napok kilátásairól is.
Ismét támogatásáról biztosította az amerikai kormány hétfőn a palesztin elnököt és védelmébe vette Mahmúd Abbásznak az előre hozott választások kiírására vonatkozó jogát. A tűzszünet ellenére folytatódnak az összecsapások a Hamasz és a Fatah között, akik túszcserét hajtottal végre hétfőn este.
Tovább romlott a helyzet Irakban augusztus közepe és november közepe között: a támadások száma 22 százalékkal növekedett az említett időszakban az előző negyedévhez képest. Az al-Kaida terrorhálózat iraki szárnya helyett immár a síita milícia a felekezetközi erőszak legveszélyesebb motorja az arab országban – tette közzé az amerikai védelmi minisztérium jelentésében.
Hillary Clinton New York-i szenátor, a Demokrata Párt legnagyobb reményű lehetséges elnökjelöltje hétfőn kijelentette: nem támogatja az átmeneti iraki csapaterősítés ötletét, és többé nem hisz Bush elnöknek.
Tavasz óta tíz százalékponttal, 39 százalékra csökkent az európai uniós tagság támogatottsága Magyarországon - derül ki az EU hagyományos őszi átfogó közvélemény-kutatásából (Eurobarométer), amelynek eredményeit hétfőn tették közzé Brüsszelben.
Az oroszok zöme boldog békeidőként emlékszik vissza Leonyid Brezsnyev kormányzására, aki kedden ünnepelné századik születésnapját, ha 76 évesen meg nem halt volna.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az albán államügyészség nyomoz egy terrorcsoport után, amely fegyverekbe is felhasználható radioaktív anyagokat csempészett be Albániába Montenegrón keresztül - jelentette a Dan című montenegrói napilap.
Többen azon a véleményen vannak, hogy a jelenlegi csapatokkal nem lehet ellátni a honvédelem, a külföldi katonai jelenlét és a terrorizmus elleni globális háború hármas feladatát.
Tízmillió dollár az értéke annak a polóniummennyiségnek, amellyel megmérgezték a Londonba emigrált Alekszandr Litvinyenko volt KGB-ügynököt - állította a londoni The Times napilap hétfői számában.
Ha az iráni atomprogram a jelenlegi ütemben folytatódik, akkor 3-4 év múlva lesz atombombájuk - mondta Meir Dogan, a Moszad főnöke az izraeli parlament külügyi és védelmi bizottságának.
Hazaérkezett Jemenbe hat volt fogoly Guantánamóról, a terroristagyanús személyek részére létesített amerikai fogolytáborból – jelentette hétfőn a Szaba hivatalos jemeni hírügynökség.
Legkevesebb 80 afrikai menekült meghalt a hét végén, miután elsüllyedt az őket szállító bárka Szenegál partjainál – közölte hétfőn a spanyol vöröskereszt egy tisztviselője.
Fidel Castro kubai vezető nem rákos és nincs a halálán - hangoztatták magas rangú havannai kormánytisztviselők egy kétpárti amerikai parlamenti küldöttségnek ez utóbbi vasárnapi közlése szerint.
A Hamaszhoz, a palesztin kormányt vezető párthoz kötődő több tucat vagy akár több száz fegyveres hagyta el az utóbbi időben a Gázai övezetet, hogy Iránban harci kiképzésen vegyen részt – közölték hétfőn izraeli katonai források.