Külföld

Tízmillió dollárba kerül Litvinyenkó mérge

admin
admin

2006. 12. 18. 16:21

Tízmillió dollár az értéke annak a polóniummennyiségnek, amellyel megmérgezték a Londonba emigrált Alekszandr Litvinyenko volt KGB-ügynököt - állította a londoni The Times napilap hétfői számában.

“A Litvinyenko holttestén végrehajtott boncolás első eredményei szerint az egykori hírszerző tisztet a polónium 210-es radioaktív izotóp halálos adagjának több mint tízszeresével ölték meg” – közölte a brit újság nyomozókra hivatkozva.

A polónium értékesítésével foglalkozó ritka vállalatok közé tartozó United Nuclear Scientific Supplies amerikai társaság képviselője a The Times kérdésére elmondta, hogy ennek a különösen sugárzó anyagnak a halálos adagja 15 ezer egység. Ez – 69 dolláros egységárral számolva – valamivel több, mint egymillió dollárba kerül. Következésképpen a november 23-án elhunyt Litvinyenko szervezetében kimutatott tízszeres adagért tízmillió dollár körüli összeget kellene fizetni.

Egy név nélkül nyilatkozó brit biztonsági szakértő a lapnak elmondta, hogy “ilyen nagy mennyiségű polóniumot nem lehet feltűnés nélkül interneten vásárolni vagy egy laboratóriumból ellopni”. A sugárzó anyag “vagy atomerőműből származik, vagy pedig egy rendkívül jó kapcsolatokkal rendelkező kereskedőtől szerezhették be”.

Az Interfax hírügynökség jelentése szerint eközben az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet továbbra is radioaktivitás nyomai után kutat az orosz Aeroflot légitársaság repülőgépein. Az ügyben kulcsfontosságú lehet az október 28-án Moszkvából Hamburgba repült járat. A német nyomozók már átadták a szóban forgó repülőgépet az orosz félnek a vizsgálat lefolytatására.


Kovtunt még faggatják


Brit nyomozók jelenlétében újra kihallgatták a Litvinyenko-gyilkosság egy gyanús orosz tanúját egy moszkvai kórházban. Dmitrij Kovtun orosz ügyészek általi ismételt kihallgatására azért került sor hétfőn, mert új körülmények merültek fel: a német hatóságok ugyanis időközben nyomozásba kezdtek azzal a gyanúval, hogy a katonai-biztonsági múltú orosz üzletember sugárzó anyagot csempészett be október utolsó napjaiban német földre.


A német nyomozók arra gyanakodnak, hogy Kovtun maga csempészte a polóniumot, ha nem is feltétlenül Litvinyenko megölése, hanem esetleg a radioaktív izotóp eladása céljából.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.