A fejlett és fejlődő országok (G20) vezetőinek a Torontóban tartott kétnapos csúcstalálkozón szembe kell nézniük azzal, hogy nincs egyetértés közöttük a bankadót illetően.
Harminckilenc utas megsérült, két ember eltűnt, amikor összeütközött két, thaiföldi és külföldi turistákat szállító hajó a Thai(Sziámi)-Öbölben - írta egy helyi lap vasárnap.
Zimbabwéban letartóztattak két, hamis útlevéllel utazó pakisztánit; az egyikükről a helyi sajtó azt állítja, hogy köze lehet a 2008-as véres mumbai (Bombay) merényletekhez.
A román kormány 24 százalékra emelte az áfát szombati rendkívüli ülésén, amelyen azt is eldöntötték, hogy a személyi jövedelemadó és a társasági adó nem változik.
Mindössze öt percig tartott szombaton Szentpéterváron a meleg aktivisták tüntetése, amelyet a rendőrség gyorsan, elhanyagolható ellenállás mellett letört.
Oroszország és Nagy-Britannia véget akar vetni a közöttük évek óta tartó "jégkorszaknak", Dmitrij Medvegyev orosz elnök és David Cameron brit miniszterelnök első találkozójukon a kapcsolatok "újraindításában" állapodtak meg.
Lemondta kanadai útját Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök a hazáját sújtó áradások miatt, nem vesz részt a hét végén megrendezésre kerülő G20-csúcson - tájékoztatott a brazil állami hírügynökség.
A Vatikán pénteken tiltakozott amiatt, hogy előző nap házkutatást tartottak a belga katolikus egyház székhelyén és egy bíboros házában, miután helyi papokat vádoltak meg azzal, hogy szexuális visszaéléseket követtek el kiskorúak ellen.
Az orosz gazdaság éves növekedési üteme 5,8 százalékra gyorsult májusban - mondta az orosz gazdasági miniszter pénteken, megerősítve a korábbi becslést, hozzátéve, hogy az inflációs nyomás továbbra sem jelentős.
Egy nemzetközi jogvédő szervezet kijelentette: a Hamasz szélsőséges palesztin mozgalom megsértette a háborús jogot, amikor megtiltotta Gilád Salit elrabolt izraeli katonának, hogy kapcsolatba lépjen családjával és a Vöröskereszttel.
A tervek szerint Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke idén is részt vesz a tusnádfürdői Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén, ahol megtartja hagyományos előadását. A szervezők a román elnököt is várják.
Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteken az Európába irányuló orosz kőolaj- és földgázszállítások leállítását helyezte kilátásba, ha Oroszország huszonnégy órán belül nem rendezi egyik tartozását.
Megkérdőjelezte az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése a H1N1 "sertésinfluenza" világjárvány súlyosságával kapcsolatos előrejelzéseket és a meghozott döntések indokoltságát.
A júniusi zavargások szervezése miatt őrizetbe vették Kirgizisztánban a hatalomból elűzött államfő rokonát, Szanzsar Bakijevet - közölte pénteken egy kirgiz belügyi forrás.
Pénteken általános sztrájkot tart Olaszországban a hatmillió tagot számláló CGIL szakszervezeti szövetség tiltakozásképpen a kormány megszigorító intézkedései miatt.
Az éjszaka leple alatt, péntekre virradóra elszállították Sztálin szobrát a néhai szovjet diktátor szülővárosának, a grúziai Gorinak a főteréről - közölték grúz illetékesek.
Elie Wiesel Nobel-békedíjas író nyilvánosan kiállt az Oroszországban adócsalás vádjával bebörtönzött Mihail Hodorkovszkij szabadon bocsátásáért egy általa összehívott New York-i rendezvényen.
Romániai közalkalmazottakból és nyugdíjasokból álló tüntetők csoportja próbált behatolni pénteken a román elnöki palotába a tervezett bér- és nyugdíjcsökkentések ellen tiltakozva.