külföld

Érvénytelenítené Szlovákia területén a kettős állampolgárságról szóló magyar törvényt, de a leköszönő Fico-kormány által bevezetett retorziókat is visszavonatná Iveta Radicová, Szlovákia leendő kormányfője.
2010. 07. 08. 10:12
Egy levegőben lévő azonosítatlan tárgy miatt komoly fennakadás keletkezett szerda este a kelet-kínai Csöcsiang (Zhejiang) tartomány fővárosának, Hangcsounak (Hangzhou) a repülőterén.
2010. 07. 08. 07:17
Azzal, hogy a kubai kormány bejelentette az 52 politikai fogoly szabadon engedését, új szakasz veszi kezdetét a szigetországban - jelentette ki szerdán a Havannában tárgyaló spanyol külügyminiszter.
2010. 07. 08. 07:02
Elhunyt Páll Sándor vajdasági magyar politikus, lektor és egyetemi oktató, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke - közölte a párt és az újvidéki egyetem. Ötvenhat éves volt.
2010. 07. 07. 22:03
Az amerikai elnök és a washingtoni Fehér Ház vezető tisztviselői nem kaptak tavaly fizetésemelést, az elnöki rezidencia összes alkalmazottjának így is tekintélyes összegű, csaknem 39 millió dollár (8,8 milliárd forint) fizetést utaltak ki.
2010. 07. 07. 18:43
Azzal vádolja a thaiföldi rendőrség a híres orosz zongoristát és karmestert, Mihail Pletnyevet, hogy megerőszakolt egy 15 éves fiút. Pletnyev, akinek háza van Pattayán, akár 20 év börtönt is kaphat. Az Orosz Nemzeti Zenekar a napokban kezdte volna meg európai turnéját.
2010. 07. 07. 17:55
Öt afgán katona vesztette életét, további kettő pedig megsebesült szerdára virradóra a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) egy tévedésből végrehajtott légicsapásában - közölte azt afgán védelmi minisztérium, elítélve az újabb súlyos melléfogást.
2010. 07. 07. 11:53
Mihamarabb fel kell állítani az új európai pénzügyi felügyeleti rendszert, amihez józan és gyors kompromisszumra kell törekednünk a Tanáccsal a még fennálló nyitott kérdésekben - hangsúlyozta szerdai közleményében Győri Enikő fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, a kérdésről folytatott strasbourgi parlamenti vitáról beszámolva.
2010. 07. 07. 11:05
Oroszország élesen bírálta az amerikai külügyminisztériumnak a demokrácia és a szabadság 2009. évi helyzetéről szóló jelentését, mondván, hogy az nem áll összhangban a kétoldalú együttműködés újraindításának politikájával.
2010. 07. 07. 10:43
Az Egyesült Államok kedden közölte, hogy kész újra tárgyalni Teheránnal az iráni atomprogramról, ha "komoly" az iszlám köztársaság ajánlata, amely szerint szeptemberben hajlandó ismét tárgyalóasztalhoz ülni a Hatokkal - közölte Mark Toner, az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője.
2010. 07. 07. 06:35
Elfogták az afgán tálib mozgalom vezetőjét, Omar mollát a pakisztáni Karacsiban - jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség az iráni televízió pakisztáni forrásokra hivatkozó híre alapján. Az afganisztáni tálibok cáfolták az értesülést.
2010. 07. 06. 16:22
Olvasói sztorik