Külföld

Új szelek fújnak Kubában?

admin
admin

2010. 07. 08. 07:02

Azzal, hogy a kubai kormány bejelentette az 52 politikai fogoly szabadon engedését, új szakasz veszi kezdetét a szigetországban - jelentette ki szerdán a Havannában tárgyaló spanyol külügyminiszter.

Miguel Ángel Moratinos helyi idő szerint hétfő éjszaka érkezett Kubába, hogy vendéglátóival a politikai foglyok kérdéséről, valamint az Európai Unió és Kuba elhidegült kapcsolatainak a felmelegítési lehetőségeiről tárgyaljon.

Az 52 ellenzéki elengedését Raúl Castro elnök, Jaime Ortega bíboros, havannai érsek és Moratinos találkozóján jelentették be. A kubai hatóságok közölték azt is, hogy öt foglyot néhány órán belül szabadon engednek, a többiek pedig az elkövetkezendő három-négy hónapban nyerhetik vissza szabadságukat. A szabaduló foglyok családjukkal együtt elhagyhatják Kubát, és Spanyolországba utazhatnak.

A szabaduló rabokat 2003-ban, az úgynevezett fekete tavasz idején tartóztatták le, és ítélték többéves szabadságvesztésre további 23 személlyel egyetemben. Ez utóbbiakat már korábban szabadon engedték.

Ha a most bejelentett szabadon engedések valóban megtörténnek, úgy a legnagyobb számban nyerik vissza szabadságukat kubai politikai elítéltek, azóta, hogy Raúl Castro 2008 februárjában átvette a szigetország irányítását nagybeteg bátyjától, Fideltől.

A kubai emberi jogi bizottság június 30-án 167 politikai foglyot tartott nyílván. A kubai vezetés úgy tekint az ellenzékiekre mint a rendszer megdöntésére törekvő Egyesült Államoknak és más országoknak dolgozó “zsoldosokra”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.