Nagyvilág

Az ENSZ-t méltatta a brit királynő

Több mint 50 év után ismét felszólalt az ENSZ-ben a brit királynő.

II. Erzsébet keddi beszédében méltatta a világszervezet nemes törekvéseit, ugyanakkor felhívta a figyelmet, keményen kell dolgozni azért, hogy a világ valóban az egyesült nemzetek közösségévé váljon.

A 84 éves királynő arról beszélt az ENSZ Közgyűlésében, New Yorkban, hogy a világszervezet az ő életében nemes törekvésekből a közjót szolgáló valódi erővé lett. Ezt kiemelkedő eredménynek nevezte, de az ENSZ 192 tagállamát képviselő diplomaták előtt kijelentette: jelentős nemzetközi együttműködésre van szükség a globális veszélyek leküzdése, a világon élők jólétének és méltóságának előmozdítása érdekében.

A királynő – aki 9 napos kanadai látogatása után utazott a keleti parti amerikai városba – korábban csak egyszer, 1957-ben, 31 évesen szólalt fel az ENSZ Közgyűlésében, négy évvel azután, hogy megkoronázták. Akkori beszédében sok sikert kívánt az alig egy évtizedes világszervezet működéséhez.

II. Erzsébet – aki utoljára 1976-ban járt New Yorkban – 16 ENSZ-tagország – köztük az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland – államfőjeként, és az 54 államot tömörítő Nemzetközösség fejeként mondott beszédet. Felidézte az 1957 óta bekövetkezett korszakos változásokat, főleg a tudományok, a technika és a társadalmi szemlélet terén.

Nagyra értékelte az ENSZ tartósnak bizonyult alapcéljait, köztük a béke, biztonság és igazság előmozdítását, az éhezés, szegénység és betegségek elleni küzdelmet, továbbá az állampolgári jogok és szabadságok védelmét. Hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek a jövőben is vezető szerepet kell játszani a globális veszélyek kezelésében, miközben nem veszti szem elől a biztonság, prosperitás és méltóság szavatolását minden ember számára.

A brit uralkodó – akit férje, Fülöp herceg is elkísért tengerentúli útjára – mindössze öt órát töltött New Yorkban. Az ENSZ-beszéd után ellátogatott a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek helyszínéhez, a dél-manhattani Ground Zeróhoz. A szalmakalapot és pasztell színű, hosszú ujjú ruhát viselő királynő koszorút helyezett el, és találkozott áldozatok családjaival, mentőmunkásokkal. A 38 fokos hőséggel dacolva 15 percig tartózkodott a helyszínen, majd egy közeli parkban felavatta a 67 brit áldozat emlékhelyét.

II. Erzsébet 57 éves uralkodása alatt most hetedszer utazott az Egyesült Államokba. Az amerikaiak különösen kedvelik a királynőt, a legnagyobbra becsült nők Gallup-listáján 1948 óta mindenkinél több alkalommal, 42-szer szerepelt az első tíz ember között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik