Nagy pusztítást végzett az északkelet-kínai tűzijátékgyár robbanása, a szomszédos evőpálcikagyár is lángra kapott; a balesetnek már 19 halottja van, 153-an megsérültek, 5 embert még keresnek.
A halálbüntetés visszaállítása mellett foglalt állást Alan García perui elnök hétfőn, mondván, kész lenne arra, hogy saját maga vágja le gyermekeket megerőszakoló bűnözők fejét.
Palesztin foglyokkal fényképeztette magát egy izraeli katonanő, és a fotókat feltette a Facebook közösségi oldalra. Az izraeli hadsereg szóvivője hétfői nyilatkozatában a történteket szégyenletesnek nevezte.
Három csecsemőt megölt, két terhes nőt és nyolc újszülöttet pedig megsebesített egy egyelőre ismeretlen eredetű robbanás Bukarest egyik szülőotthonában hétfőre virradó éjszaka.
A német kancellár bírálta az energetikai konszernek fenyegetőzését, miszerint az úgynevezett fűtőelem-adó kivetése esetén leállítanák az országban működő atomerőművek egy részét.
2011 júniusában mindenképpen megkezdődik majd az Afganisztánban harcoló amerikai erők kivonása - jelentette ki Robert Gates amerikai védelmi miniszter a Los Angeles Times hétfői számában közölt interjújában.
Tizenöt éves csúcsra szökhet fel az idén a gyapot ára, mert növekszik a kereslet a pamutból készült textilipari termékek iránt, elsősorban a feltörekvő országokban.
Villámcsapás miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania egy repülőgépnek a kolumbiai San Andrés szigeten hétfőn, s a manőverben a gép utasai közül egy meghalt, további 127 pedig megsebesült.
Állítólag kubai és venezuelai célpontokat is kiválasztott megsemmisítésre Rózsa-Flores Eduardo, aki a hivatalos szervek gyanúja szerint szeparatista körök megbízásából terrorista csoportot vezetett Bolíviában, de tavaly áprilisban agyonlőtték.
Az előrejelzésekre rácáfolva, emelkedéssel kezdtek a fő nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn, de a kereskedés első másfél órája után az indexek már gyengülést mutattak, a mutatókat elsősorban a céges hírek mozgatták.
Izrael kész a közvetlen tárgyalások azonnali újrafelvételére a palesztinokkal, de "csak minden előfeltétel nélkül" - jelentette ki egy magas rangú izraeli illetékes hétfőn.
Egy tanú megerősítette, hogy Jörg Haider néhai osztrák politikus pénzt kapott egy 2002-es iraki látogatásáért - írta hétfői számában egy osztrák hetilap.
Szlovákiában júliusban az uniós szabvány szerint számolva átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban a szlovák statisztikai hivatal hétfői közlése szerint.
Az elnök "elszakadt az amerikai főáramtól", s erről a választók a novemberi félidős kongresszusi választásokon mondják majd ki "ítéletüket" - jelentette ki vasárnap John Cornyn szenátor, a republikánusok szövetségi felsőházi kampánybizottságának elnöke.
Gábor Zsazsa megkérte a férjét, hogy hívasson papot, aki feladja neki az utolsó kenetet - közölte vasárnap Los Angelesben az egykori színésznő szóvivője.
Mégsem árverezik el azt a kávéfoltos zongorát, amelyet a Beatles felvételeihez is használtak az Abbey Road stúdióban. A Bonhams aukciós ház nem indokolta meg, miért törölték a hangszert az árverési tételek közül.