Bár a lendületes évkezdés számait nem tudták hozni márciusban, de így is szépen növekedett a vendégéjszakák száma. Az oroszok viszont már nem özönlenek hozzánk.
Az alacsony olajár, a globális gazdaság növekedése, az euró folytatódó leértékelődése és az unió támogató jellegű gazdaságpolitikája mind jótékony hatással lehet.
A dél-koreai együttműködéstől az exportképes magyar kkv-k számának növelését várja a minisztérium, Kubával pedig számos területen látnak együttműködési lehetőséget.
A kormány fontosnak tartja, hogy a jövőben a fiatalok olyan szakmához juthassanak, amellyel el tudnak helyezkedni, és amellyel el tudják tartani magukat, családjukat.
Bár az idei első negyedévben volt némi javulás, éves szinten még mindig növekedést mutatott a cégbedőlési index. Vagyis még nincs itt a fellélegzés ideje.
Ha sikeresen átmennek a magyar húszállítók az április végi orosz auditon, akkor a tilalom feloldása után azonnal szállíthatnak majd. Hogy erre mikor kerül sor, azt még nem tudni.
Februárban éves szinten 6,2 százalékkal emelkedett a kiskereskedelem forgalma, lassabb ütemben, mint januárban. A jövővel kapcsolatban eltérőek a szakértői vélemények.