Gazdaság
audi (Array)

Elkészült az Audi motorfejlesztő központja

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

újságíró. 2015. 05. 11. 12:56

Az igazgató szerint a 2013 novemberében kezdődött bővítés befejezésével újabb mérföldkőhöz érkezett a vállalat.

Korábban a témában:

Magyarország gazdaságának fejlődését leginkább a tavaly 10 százalékkal bővülő Németországba irányuló export határozza meg, amelyben kiemelkedő szerepe van az Audi Hungaria Motor Kft.-nek – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Győrben, az Audi 1600 négyzetméter alapterületű, 5,4 milliárd forintból épült motorfejlesztő központjának átadásán.

Kirobbanó formában

Szijjártó Péter felidézte: a kormány célja 2010-ben az volt, hogy Magyarország Európa termelési központja legyen, amely csak akkor lehetséges, ha a járműiparnak kitüntető szerepet biztosítanak. Magyarországon ma a járműgyártás “kirobbanó formában van”, 2013-hoz képest tavaly 23 százalékkal, 6651,5 milliárd forintra nőtt az iparág termelési értéke, a Németországba irányuló export pedig 23,2 milliárd eurót tett ki – fűzte hozzá.

Szijjártó Péter hozzátette: “a dinamika idén sem állt meg, az év első két hónapjában 14,5 százalékkal nőtt a járműipar termelési értéke”, ami “nagyban köszönhető az Audinak”. A győri székhelyű vállalat teljesítménye “meghatározza Magyarország gazdaságát”, amely tavaly 3,6 százalékkal bővült – folytatta.

A járműiparban tavaly 132 ezer ember dolgozott, 16 százalékkal több, mint a megelőző évben. Az Audi Győrben 11 500 embernek ad közvetlenül munkát.

Foglalkoztatási rekordot emlegetett a miniszter

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország 22 éves foglalkoztatási rekordot döntött meg tavaly, amikor 4 millió 117 ezer ember dolgozott. A cél, hogy legalább ötmillió embernek legyen munkája, és remélte, hogy az Audinak a foglalkoztatás bővítésében komoly szerepe lesz majd.

Ezért sem véletlen, hogy az Audi Hungaria a kormány stratégiai partnere – hangsúlyozta a miniszter. A külgazdasági stratégia célja ugyanis az, hogy “az elmúlt évek lendülete a jövőben is megmaradjon”. Ehhez “komoly felkészültség kell a technológiában, a kutatásfejlesztésben, az innovációban és oktatásban”. Épp ezért a kormány megduplázta a kutatásfejlesztésre szánt európai uniós forrásokat, így a következő években 700 milliárd forint áll rendelkezésre ezen a területen – mondta a miniszter.

A siker titka

Lieselore Cyrus, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete kiemelte, hogy az a sikertörténet, ami több mint húsz éve kezdődött Győrben, folytatódik “a világ legnagyobb motorgyárában”. Magyarország gazdasága számára fontos a fejlődés, az új munkahelyek teremtése, mert így alakulhat ki Németország és Magyarország számára is egy „kölcsönösen előnyös helyzet”.

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) Győr polgármestere úgy fogalmazott, hogy az együttgondolkodás vezeti sikerre az Audit, Győrt, a régiót és az egész országot.

Kiemelt helyen

Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a 2013 novemberében kezdődött bővítés befejezésével újabb mérföldkőhöz érkezett a vállalat. A 2001-ben kezdődött motorfejlesztés a konszernen belül kiemelt helyen áll.

A motorfejlesztő központban hat új fékpadot helyeztek üzembe, összesen 12 fékpadon vizsgálják és fejlesztik a motorokat a négyhengerestől a tizenkét hengeresig.

Az ügyvezető igazgató elmondta azt is, hogy 2016 végére kétszeresére szeretnék bővíteni a motorfejlesztő központot.
Oliver Hoffmann, az Audi Hungaria Motor Kft. motorfejlesztési vezetője elmondta, hogy jelenleg kétszázféle motortípuson dolgoznak Győrben, és a legtöbb Audiban szerte a világban “győri szív dobog”.

209 fejlesztő mérnök és munkatárs dolgozik különböző projekteken, mint például súrlódásoptimalizálás, motorakusztikai vizsgálatok vagy új motorváltozatok fejlesztése – tette hozzá.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.