Miért beszél arról a Fidesz, hogy az Európai Bizottság be akarja tiltani a karácsonyt, illetve mi szerepel abban a vonalvezetőben, ami ennek az állításnak az alapját adta?
Ma a Fidesz kampánytémáit (melegek és gyermekvédelmi népszavazás, migránsok, rezsicsökkentés) vette végig Kerner Zsolt, Pető Péter és Nagy József, hogy a finisben aztán az ellenzék érthetetlen passzivitásán tamáskodjanak.
Régi telefonszámán értük utol a Voldemort nagyúrként hírhedtté vált, bűnszövetségben elkövetett pályázati machinációk miatt elítélt volt fideszes politikust.
A fideszes politikus volt cége a képviselő által elért jogszabály-módosításra hivatkozva kerülte volna el a szabálytalanul felhasznált támogatások visszafizetését.
Miért érdemes megnéznie a Dűnét annak, aki szeretné jobban érteni a 2022-es magyarországi választási versengést – egyebek mellett erről is beszéltünk a politikai tanácsadóval az új kötete apropóján.
Volt SZDSZ-szimpatizáns, majd a KDNP-re és az LMP-re is szavazott. Tizennégy éve kanadai állampolgár is, és 2014-ben majdnem alakított egy pártot. Márki-Zay Péter hosszú útja a miniszterelnök-jelöltségig. Portré.