Belföld

Völner-ügy: a Fidesz csehkatalinozással vágott vissza a Varga Judit lemondását követelő Momentumnak

A Fidesz arra vár választ Cseh Katalintól, a Momentum európai parlamenti képviselőjétől, hogy mikor fog végre lemondani mantádumáról korrupciós botránya miatt

– tette fel a kérdést Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai videónyilatkozatában. Hollik szerint hónapok óta tudható, hogy Cseh Katalin és családjának cégei „EU-s pénzek visszaélésszerű felhasználásával kerültek összefüggésbe”.

Az MTI szerint Hollik közölte, hogy sajtóértesülések szerint az ügyben új fejlemények vannak: az illetékes hatóságok házkutatást tarthattak a Cseh Katalin családjához köthető cégek váci telephelyén.

A Fidesz főkommunikátora egy nappal azután melegítette fel a nyáron kipattintott momentumos sztorit, hogy az ellenzéki párt kedden Varga Judit igazságügyminiszter lemondását követelte. Mint ismert, Völner Pál kedden lemondott az IM államtitkári posztjáról, miután Polt Péter legfőbb ügyész közzétette, hogy hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomozás folyik ellen.

A Momentum azonban nem elégedett meg Völner távozásával. Donáth Anna, a Momentum elnöke a Facebookon kedden azt írta:

A miniszter nem csak képtelen ellátni feladatát és mással végezteti a lehallgatások engedélyeztetését, de saját minisztériumát és beosztottait is képtelen felügyelni. Azonnal le kell mondania.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.