A kádári konszolidáció során a belügy módszerváltáson ment keresztül, a nyílt erőszakot kivették a kirakatból. Az állambiztonság új kulcsfogalma a bomlasztás lett.
Kína elárulta Hongkongot, így a Nyugatnak nincs oka hajbókolni egy képzeletbeli jutalom reményében – nyilatkozta Chris Patten, a volt brit gyarmat utolsó kormányzója.
A türkmén elnök még egyszer sem használta a nyilvánosságban a koronavírus szót, pedig a szomszédos Iránban tombol a járvány. A rezsim úgy tesz, mintha ez az egész nem is létezne.
Új tanulmánnyal jelentkezett a szerzőpáros, amelynek tanulmánya a Magyarországról szóló rezsimvitákat is meghatározta. Demokrácia helyett versengő autokráciának tartják hazánkat.
Vajon hogy látták Sztálint, Hitlert, Mussolinit és Francót a nők? Rosa Monteróval, az egyik legnépszerűbb spanyol regényíróval beszélgettünk arról, válságban van-e a demokrácia. Interjú.
Feltűnő luxusból került Észak-Korea élére Kim Dzsongun, aki nagyapjához és apjához hasonlóan totalitárius diktatúrát működtet, ám hatalmát már nem öreg tábornokokra építi.
Egy frissen megjelent kutatásból úgy látszik, mintha két párhuzamos ország létezne egymás mellett, annyira eltérően ítélik meg kormánypártiak és ellenzékiek az ország helyzetét.
A kommunista elnyomás ellen tiltakozott így, de tettét a hatalom gyorsan és eredményesen silányította egy mentálisan gyenge, rossz tanuló „huligán” öngyilkosságává.