Nagyvilág

K-pop rajongásuk miatt átnevelőtáborba küldtek három észak-koreai gyereket

Illusztráció: AFP
Illusztráció: AFP

„Antiszociális viselkedés” miatt átnevelőtáborba zártak három 14 éves diákot Észak-Korea Phjongan tartományában, a gyerekek családját pedig büntetésül kiutasították az itt található Kudzsang megyéből – írja a Daily NK.

Helyi források szerint a diákokat egyik osztálytársuk – egy helyi funkcionárius fia – kapta K-pop rajongáson: állítólag úgy vágták le a hajukat, mint dél-koreai bálványaik, sőt hozzájuk hasonlóan a nadrágjukat is boka felett hajtották fel, elvetemültségüket pedig azzal tetézték, hogy dél-koreai dalokat  énekeltek.

A gyereket fel is jelentették az Állambiztonsági Minisztériumnál, amely letartóztatta, majd a vizsgálat lefolytatása után átnevelőtáborba küldte őket, szüleiknek pedig azért kellett elhagyniuk lakhelyüket, mert az általuk teremtett környezet ösztönözte a diákok antiszociális viselkedését, legalábbis az ítélet szerint.

A megyei tisztviselők intenzív előadássorozattal reagáltak a történtekre, a helyik lakosoknak és oktatóknak rendezett előadások címe: „Maradjunk magas fokú készültségben, hogy egyértelműen elutasítsuk az imperialisták tisztátalan elemeinek beáramlását és az ellenséges propagandát”. Az előadók arról próbálták meggyőzni hallgatóságukat,  hogy az álnok imperialisták féltékenyek az észak-koreaiak jobb életére, ezért a csillogó kapitalista médiájukkal próbálják manipulálni az ifjúságot.

A hatóságok az előadások során határozott figyelmeztetést is tolmácsoltak: senki ne számítson arra, hogy csak azért, mert még nem érte el felnőttkort, majd enyhébb büntetést kap a vétkeiért, ahogy a családok is bizton számolhatnak a kitelepítéssel, ha nem tudják ellenőrizni a gyerekeket. Egyúttal fokozták a helyiek véletlenszerű ellenőrzését is, különös tekintettel azok elektronikus eszközire, amelyekből kizárólag Észak-Koreában regisztrált darabokat szabad használni a kommunista diktatúrában.

Egy helyi forrás szerint az Állambiztonsági Minisztérium a kihallgatás során megkérdezte a renitens diákokat, hogy a K-pop dalok mely része volt annyira csábító számukra, hogy a letartóztatásukat kockáztassák. A tinédzserek azt válaszolták, hogy a dalszövegek voltak rájuk hatással, különösen az érintette meg a szívüket, amikor az énekes arról énekelt, férfiként él és férfiként is hal meg. A beszélgetés híre a minisztériumi dolgozók körében állítólag futótűzként terjedt a közösségben, amitől a helyiek csak még kíváncsibbak lettek a dél-koreai zenére.

Kapcsolódó
Ilyen a szex Észak-Koreában
Szexuális felvilágosítás nincs, a pornóért akár ki is végezhetnek, Kim Dzsongun pedig különösen éberen őrködik a fiatalok erkölcsei felett. Eközben állami szinten zajlik a fiatal nők prostituálása, a társadalomban pedig tombol a nemi erőszak, és a gyerekeket sem védi meg senki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik